A szalmonellafertőzés jellemzően hasmenéssel, lázzal, hasi fájdalommal, émelygéssel és hányással jár.
A világ vezető gazdaságait tömörítő G20 csoport várhatóan arról ad ki nyilatkozatot, hogy elkötelezettek a vakcina igazságos elosztása mellett az egyes országok közt. Az EU 4,5 milliárd dollárt (1 367 milliárd forint) kér tőlük.
A világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoport (G20) vezetői hét végi csúcsértekezletük zárónyilatkozatában a tervezet szerint ígéretet tesznek arra, hogy finanszírozni fogják a koronavírus elleni vakcinák igazságos elosztását a világ országai között, hogy a szegényebbek ne maradjanak ki belőle. Az állam- és kormányfők felszólalásaikban mind ilyen értelmű nyilatkozatokat tettek a hírügynökségek szombat esti beszámolói szerint.
"A csoport elkötelezettségével összhangban minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy megfizethetők legyenek a vakcinák, és minden ember hozzájuthasson valamelyikhez. Tudatában vagyunk annak, hogy a széleskörű immunizáció a globális közjó záloga. A világgazdaság kezd magához térni, de egyelőre egyenetlenül, bizonytalanul, és még nagyok a kockázatok"
- olvasható a nyilatkozattervezetben, amelyet a csúcs vasárnapi zárására fognak véglegesíteni és kiadni. A dokumentumban fogadkoznak, hogy minden lehetséges eszközzel menteni fogják az emberek életét, munkáját és jövedelmét, valamint arra kérik a fejlesztési bankokat, hogy sokszorozzák meg erőfeszítéseiket a válsággal küzdő országok megsegítésében.
Az Európai Unió azt kérte a csoport országaitól, hogy az év végéig adjanak össze 4,5 milliárd dollárt a szegény országok járványellenes küzdelmére. A G20 ezenkívül arra kéri a magánhitelezőket, hogy csatlakozzanak ahhoz a adósságtörlesztési moratóriumhoz, amelyet a csoport a jövő év közepéig, esetleg azon túl is vállalt, valamint ahhoz a hosszú távú adósságrendezési kerethez, amelyet közösen megalkottak. A csoport számít arra, hogy a világot esetleg újabb járványok fogják sújtani, ezért jobban fel akar készülni ezekre, mint amennyire eddig tette. De ugyanígy fontosnak tartja a hatékonyabb megelőzést, információcserét, együttműködést és a járványkitörés gyorsabb észlelését.
Bátrabbak Trump nélkül
A csoport a zárónyilatkozatban bátrabban beszél a nemzetközi kereskedelemről, a klímaváltozásról és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerepéről, mint az elmúlt néhány évben, tekintettel a várható amerikai kormányváltásra. Ugyanis Donald Trump elnök a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat részesítette előnyben, csökkentette a multilaterális intézmények támogatását, és azzal is fenyegetett az idén, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a WHO-ból, ha nem reformálják meg a szervezetet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Trump rendszeresen megakadályozta, hogy a G20 közleményeiben említsék a klímaváltozást. A G20 fogadkozik, hogy az igazságos teherelosztás jegyében jobban megadóztatnák az olyan nagy technológiai óriásokat, mint a Google, az Amazon, a Facebook, az Apple vagy a Microsoft, hogy ezek ne élhessenek vissza az adóoptimalizálás lehetőségével.
A G20 csoport tagországai adják a Föld lakosságának kétharmadát, a világ GDP-jének 85 százalékát és a kereskedelem 75 százalékát. A csoport állam- és kormányfői eredetileg a szaúdi fővárosban, Rijádban találkoztak volna, de a koronavírus-járvány miatt a kétnapos csúcstalálkozót videóösszeköttetésen keresztül rendezik meg. A csoport tagjai már márciusi csúcstalálkozójukon elhatározták, hogy összehangolják küzdelmüket a világjárvány ellen. Azóta együtt 11 ezer milliárd dollárt költöttek a pandémia gazdaságra gyakorolt hatásának enyhítésére. Kezdeményezték, hogy a hitelezők a legszegényebb országok esetében függesszék fel az adósságtörlesztést, ami azt jelenti, hogy 14 milliárd dollárnyi adósságot ne kelljen megfizetniük az idén.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







