Az Otthon Start hitelprogram első száz napjának tapasztalatai alapján a támogatott konstrukció érdemben átalakíthatja a lakáshitelezési piacot.
Jelentősen csökkent az újépítésű lakások ára a kormányzati vészhelyzet kihirdetése után: az első negyedévhez képest áprilisban 12 százalékos árvesztéssel számolhattak a budapesti eladók, míg vidéken ennek pont az ellenkezője történt.
Az áprilisi adatokkal lezárt összegzésből egyértelműen látszik, hogy az év első négy hónapjában nemcsak megállt a lakáspiaci áremelkedés, hanem sok helyen markáns csökkenés volt tapasztalható, derült ki az Otthon Centrum legfrissebb tanulmányából. A legnagyobb mértékben az újépítésű lakások ára csökkent. Országos összevetésben a 2019-es átlagárhoz képest ugyan csak 3 százalékos a visszaesés, ám az idei év első három hónapjának értékéhez viszonyítva már 12 százalékkal estek a lakásárak a járványhelyzet miatti kormányzati intézkedések bevezetése óta.
- összegezte az adatokat Soóki-Tóth Gábor. Az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, vidéken ehhez hasonló tendenciát nem érzékeltek: "A fővároson kívül nem volt árcsökkenés, sőt a nagyobb városokban az árak 5-20 százalékkal még nőttek is a járvány megjelenése előtti időszakhoz képest" - hívta fel egy érdekes ellentmondásra a figyelmet az elemző, ámbátor megjegyezte: vidéken jóval kevesebb újépítésű lakást értékesített az Otthon Centrum hálózata.
Lakásvásárláson töröd a fejed? Nézz szét a Pénzcentrum kalkulátorában!
A panelek sem úszták meg az áresést, országos átlagban 3 százalékkal kevesebbet értek áprilisban az idei év első negyedévéhez képest. A legnagyobb vesztes a főváros pesti oldala, de hasonló tendencia érvényesült az ország nagyvárosainak lakótelepein is. Áprilisra esetenként akár 10 százalékkal is kevesebbet ért egy ilyen ingatlan. Budán és a belső kerületekben átlagosan 600 ezer forintos négyzetméterár volt jellemző, míg a külső Pesti kerületekben már ennél alacsonyabb (500 ezer forint) fajlagos ár volt az irányadó az utóbbi hetekben. A megyei jogú városok esetében az átlagos négyzetméter ára nagyjából a pesti belvárosi árak fele volt (300 ezer forint).
- sorolta az adatokat Soóki-Tóth Gábor.
Az első negyedév kontra április összevetés egyedül a családi házak terén nem hozott árváltozást: országos átlagban ugyanazok az összegek voltak az irányadók a negyedik hónapban, mint az első negyedévben. Persze ezt lehet árnyalni, a területi bontás ennél sokkal változatosabb képet mutat.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- folytatta az elemzési vezető, aki megjegyezte: a családi házak lakásokhoz viszonyított értékállóságában nagy szerepe van annak, hogy a kijárási korlátozások miatt a kerttel rendelkező ingatlanok felértékelődtek, mivel tulajdonosaik könnyebben vészelhetik át a járvány okozta bezártságot.
A használt téglalakások négyzetméterárai átlagosan 4 százalékkal emelkedtek, ám ebben a szegmensben válik leginkább külön a fővárosi és a vidéki ingatlanpiac. "Budapestet a járvány érezhetően jobban megfogta. A belvárosban és a budai oldalon tapasztalt 800 ezer és a külső pesti kerületekben mért 610 ezer forintos négyzetméterárak megegyeznek az előző negyedévi adatokkal. Ugyanakkor vidéken, kivált a kisebb városokban, 10-20 százalékos árnövekedés volt megfigyelhető. A régió központokban 7 százalékos növekedés után 360 ezer forintnál állt meg a négyzetméterár" - összegezte a felmérést az Otthon Centrum elemzési vezetője.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








