24 °C Budapest

Ez lehet Orbán Viktor gigantikus mentőcsomagjában, amit a turizmus kaphatna

2020. április 1. 17:15

A koronavírus járvány legelső gazdasági áldozata a turizmus és a vendéglátás volt, melyek szinte egyik pillanatról a másikra álltak bele a földbe. A miniszterelnök "első mentőcsomagja" ugyan már az ő helyzetüket is megkönnyítette, az ágazat szereplői azonban további intézkedéseket várnak a kormánytól. Össze is állítottak egy részletes javaslatcsomagot.

Ahogy azt a miniszterelnök már március 10-i, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) évnyitó konferenciáján elhangzott beszédében prognsztizálta, "az idei turisztikai szezonnak kampó", és a jóslat be is teljesült. Alig három héttel később már látjuk, hogy szinte megállt az élet, nem csak itthon, az egész világon, és komoly kormányzati támogatások nélkül csak nagyon döcögősen indulhatna be újra.

Orbán Viktor akkor megígérte, hogy olyan gazdaságvédelmi akcióterveket készítenek elő, amelynek elemei minimalizálják a károkat és a nemzetgazdaság összes szereplőjét megvédik. Nem is kellet sokat várni rá, 8 nappal később, 2020. március 18-án a miniszterelnök videójában jött a bejelentés: az olyan súlyos gondokkal küszködő szektorokban, mint a turizmus, vendéglátás, a szórakoztatóipar, a sport, a kulturális szolgáltatások, a személyszállítás (azaz a taxizás) estében 

a munkáltatók járulékfizetés kötelezettségét teljes egészében elengedik, a munkavállalók járulékát jelentősen csökkentik. Nyugdíj-járulékot nem kell fizetni és az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken egészen június 30-ig.

Ezen kívül pedig a turizmusfejlesztési hozzájárulást is elengedték. Ugyanakkor előrebocsátotta, hogy ezek csak az első lépések, további intézkedések várhatók: Orbán Viktor hétfőn (március 30.án) bejelentette, hogy április 6-án vagy 7-én az eddigi legnagyobb gazdaságélénkítő akciótervét fogja bemutatni a kormány.

Ez az irány?

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és összesen 7 szakmai szervezet (Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége, Magyar Utazási Irodák Szövetsége, Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetsége, Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége, Turisztikai Tanácsadók Szövetsége, Pannon Gasztronómiai Akadémia) összeállított egy javaslatcsomagot, mely segíthet abban, hogy talpra álljon a hazai turizmus. Mint írták, 

további állami intervencióra azért is szükség van, hogy az ágazatban működő cégek tevékenysége folytatólagos maradhasson és megőrizhető legyen az emberi erőforrás és az általuk képviselt szaktudás.

Javaslatcsomaguk alapvetően két részből áll, első fele a munkáltató vállalkozások megsegítését célzó javaslatokat tartalmazza, ugyanakkor a dokumentum második felében kitérnek a munkavállalók megsegítését célzó javaslatokra is.

  • A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ágba tartozó vállalkozások megsegítésére az alábbi javaslatokkal élnek:
  • A csökkentett bérek nagysága: minél nagyobb a csökkentett bér nagysága a garantált bérminimumhoz képest, annál több további kedvezményben részesülhet a vállalkozás.
  • A megtartott munkaerőállomány nagysága: minél nagyobb a megtartott munkaerő állomány 2019. évi átlagos statisztikai állományi létszámhoz képest, annál több további kedvezményben részesülhet a vállalkozás. Javasoljuk, hogy a minimális kedvezmény szint 40 százalékos állomány tartásnál induljon.
  • Válság Kiegészítő Bér Alap (VKBA) létrehozása: a Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás - Részalap megnyitásával: Amennyiben a munkáltató a garantált bérminimum legalább 20%-60%-ának kifizetését vállalja, az állam VKBA-ból kiegészíti a munkavállaló bérét 60 százalékra (126 ezer Ft-ra ). 
  • Legyen lehetősége azoknak a vállalkozásoknak is csatlakozni, akik február-márciusban elbocsátották az alkalmazottaikat, abban az esetben, ha visszaveszik alkalmazottaik megfelelő hányadát.
  • Kérjük a járulék és a KATA kedvezmények kiterjesztését az összes turisztikai ágazatra, beleértve a szálláshely-szolgáltatást, utazásszervezést és vendéglátást, stb..

Az intézkedés előnyei, hogy a megtartott munkavállalónak nem kell a munkanélküliségük esetén járó ellátásokat fizetni. Emellett gazdaság és az ágazat újra indulását gyorsítja, ha a végig ott maradó dolgozókat fokozatosan vissza lehet állítani teljes munkaidőssé. Amennyiben egy cég elbocsátja a dolgozóit, akkor a gazdaság újra indulása esetén jelentős problémát és időveszteséget jelent míg ismét megtalálják a megfelelő munkaerőt.

Továbbá nagy előnye, hogy így a vállalkozás kiválaszthatja a teherviselési képességéhez illeszkedő támogatási formát, illetve a további kedvezmények kapcsolása ösztönzi a nagyobb munkaadói vállalásokat. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az intézkedést azért javasolt a lehető leggyorsabban bevezetni, mert a munkavállalók tovább foglalkoztatásának a költségei minden nappal növelik elbocsátásuk esélyeit. Továbbá a turizmusban a legutolsó időszakban keletkezett és keletkező adóhátralékok egy része mögött is egy olyan munkáltatói logika áll, ami az értékes munkavállalók megélhetésének biztosítását az adófizetés elé helyezi.

Munkahely megtartást ösztönző kedvezmények

  • Az iparűzési adó és az építményadó csökkentése a turisztikai ágazat vállalkozásai részére
  • A közüzemi fizetési kötelezettségek csökkentése vagy felfüggesztése. a munkáltatók részére a világjárvány okozta vészhelyzet fennállásának teljes időtartamára. A válság helyzet alatt ki nem fizetett díj(rész) a válságot követően, részletfizetéssel kerül rendezésre.
  • A bérleti szerződések, megállapodások befagyasztása. A bérleti szerződésekben foglalt bérleti díj legalább 30%-ának kifizetése esetén szerződésbontás, fizetési kötelezettség elmaradása okán ne legyen alkalmazható az iparág működésének visszaállásáig.
  • Vállalkozási hitelek esetén a vállalkozások likviditási helyzetének javítása érdekében a hitel- törlesztés mérséklése, ahol az intézkedések a) a törlesztés teljes befagyasztásától kezdve, b) az 1 éves tőketörlesztési moratórium bevezetésén át, c) a teljes fizetési kötelezettség 30%-os teljesítése esetén, a hitel kedvezményes kamatozású automatikus átütemezéséig terjedhetnek.
  • Az átmenetileg fizetésképtelenség közelébe került vállalkozók részére javasoljuk állami hitelek bevezetését.
  • A csődöt jelentett vállalkozás ne legyen kötelezhető fizetésre a válság lezárultáig, amennyiben a csődeljárás részeként vállalja, hogy a válság után folytatni kívánja gazdasági tevékenységét.

Nem munkahely megtartáshoz kötött kedvezmények

  • Júniustól maradjon 15 százalék vagy csökkenjen a szervízdíj adóvonzata, a válsághelyzet időtartamára.
  • 2021 végéig ne kelljen turisztikai hozzájárulási adót fizetni.
  • Legyen 2021 végéig adómentes a SZÉP kártya feltöltése.
  • A SZÉP-kártyán lévő összegek felhasználhatóságának meghosszabbítása. Itt fontos az is, hogy a SZÉP-kártya kibocsátó bankja ne vonhassa le a törvényben engedélyezett havi maximum 3% költséget, amivel munkavállaló elveszítené a SZÉP-kártya egyenlegének akár 36%-át is a meghosszabbítás ideje alatt.
  • Hangsúlyozottan önkéntesen jelentkezés alapján a szálláshelyek átmeneti átalakítása karantén vagy egészségügyi ellátás biztosítására alkalmas szálláshellyé, kompenzáció biztosítása mellett. A személyzet felkészítését célszerű egészségügyi (katasztrófa védelemi) szakemberek bevonásával biztosítani.

A javasolt intézkedések egy része az ágazat önfoglalkoztató vállalkozóira is kiterjeszthető, ill. mérlegelés függvényében az egész ágazatra kiterjeszthető. 

Az ágazati munkavállalók megsegítését célzó javaslatok

  • A munkaerő-állomány megtartása és minimális bér biztosítása: a munkáltató vállalkozások támogatásánál szereplő javaslatnak kiemelt célja a munkavállalók munkahelyének megőrzése és a garantált bérminimum 60 százaléknak megfelelő (kb. 126 ezer Ft/hó) bér/jövedelem biztosítása. (Munkavállalói érdek, hogy a csökkentett bérhez csökkentett munkaidő párosuljon.)
  • Az elbocsátott munkavállalók támogatása:
  • Azonnali pénzügyi alap létrehozása, mely pályázati úton, és azonnali hatállyal megélhetési támogatást biztosít lakbér, közüzemi díjak és hitelek (akár részleges) fedezéséhez. Ez akár történhet hosszú lejáratú speciális hitel formájában is. A támogatásokat mértékét úgy kell meghatározni, hogy ez ne ösztönözzön a csökkentett munkabér visszautasítására.
  • A kilakoltatási moratórium azonnali bevezetése az utolsó hónapban, vagy a válság hatására a jövőben a munkahelyüket elvesztők részére, a válsághelyzet teljes időtartamára.
  • SZÉP-kártya összeg felhasználhatóságának bővítése, például élelmiszerboltban való fizetésre vagy adófizetésre (gépjármű-, ingatlanadó) is használható lenne, ezzel segítve a munkanélkülivé vált állampolgárokat
  • Az elbocsátott vagy a válság hatására jelentős bércsökkentést (pl. 40% feletti bércsökkenés és 200 eFt/hó alá csökkenő bér esetén) elszenvedő munkavállalók támogatása:
  • A közüzemi fizetési kötelezettségek felfüggesztése vagy átütemezése a munkavállalói oldalon a válsághelyzet időtartamára.
  • További SZÉP-kártya javaslat(ok):
  • A SZÉP-kártya különböző szolgáltatás "zsebei" közötti szabad átcsoportosítás lehetővé tétele, pl. szabadidő zseb használata a vendéglátás szolgáltatásokra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Helyreigazítás!

Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük az Országos Mentőszolgálat Főigazgatóság helyreigazító közleményét.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 13. szombat
Ida
15. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm