Több hazai biztosító is arról számolt be, hogy idén jóval több kátyúkár-bejelentés futott be az autósoktól. Van, ahol tízszeres emelkedést látnak.
Ausztriában az egészségügyi minisztérium jelentése szerint délutánra 5560-ra nőtt a koronavírussal fertőzött betegek száma. Ez az előző napi adathoz képest közel 18 százalékos növekedést jelent. A halottak száma 31-re nőtt.
A legtöbb, koronavírussal fertőzött beteget Tirol tartományban diagnosztizálták (1393 fő), a második helyen Felső-Ausztria áll (915 fő), Alsó-Ausztriában 750-en, míg Bécsben 702-en fertőződtek meg koronavírussal. Eddig 32407 esetben végezték el a koronavírus-tesztet.
Tirolban azzal vádolják a tartomány vezetését, hogy későn hoztak óvintézkedéseket, így túl későn zárták be a hoteleket és a sípályákat. Günther Platter (ÖVP) tartományi vezető ellen emiatt feljelentést tettek.
"A szívügyemnek tekintem Dél-Tirolt" - mondta Sebastian Kurz kancellár a Dolomiten helyi napilapnak. Kurz megígérte, hogy a kormány segít a koronavírussal legjobban sújtott tartománynak a betegellátásban, így többek között védőfelszereléseket is küldenek a településekre. Azt mondta, az együttműködés nemcsak üres szavakat jelent, hanem naponta tettekben is megnyilvánul.
Arról is beszélt, hogy a válság után meg kell vitatni az "európai szolidaritás" kérdését, mert szerinte nem fordulhat elő, hogy a nemzetállamok nem hangolják össze az intézkedéseiket, és így például Ausztria 2 héten át küzdött azért, hogy a német határon átengedjék a védőmaszkokat szállító teherautót.
Közben Alma Zadic igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a válság idején egyszerűbben juthatnak hozzá családok az ún. ellátási támogatáshoz. A segítséget akkor lehet kérni, ha egyik szülő nem teljesíti fizetési kötelezettségét, és a kiskorú gyerekek élelmezése nem biztosított. Azt mondta, a segítséget azok a szülők kérhetik, akik a válság miatt elveszítették az állásukat, vagy a jövedelmük nagyon csökkent. A fedezetet a családügyi minisztérium biztosítja.
Közben Burgenland tartomány azt javasolta a helyi önkormányzatoknak, hogy adjanak haladékot a vállalkozásoknak a helyi adók megfizetésére. Astrid Eisenkopf (SPÖ) tartományi helyettes vezető azt mondta, a befizetési határidő módosítására van lehetőség, és ez "minden egyes vállalkozásnak segítséget jelent".
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Vöröskereszt "Stopp Corona Appot" indított, hogy megakadályozzák a vírusfertőzés terjedését. Az alkalmazás egy "kapcsolattartási naplóként" működik: azok, akik csatlakoznak, elmenthetik, mikor kivel találkoztak. Ha az alkalmazást letöltő tagok közül valaki megbetegszik a Covid-19 fertőzés következtében, értesítést kapnak azok a személyek, akikkel az illető az elmúlt 48 órában kapcsolatba lépett, így például könnyebben elérhetők lesznek azok az utasok, akik egy vonaton ugyanabban a fülkében utaztak, vagy azok a kollégák, akik közösen vettek részt egy munkahelyi megbeszélésen.
Közben egy közvélemény-kutatásból az derül ki, hogy az osztrákok többsége (77 százalék) úgy érzi, "jól informált" a koronavírussal kapcsolatban. Elsősorban az 50 év felettiek tartják magukat tájékozottnak (84 százalék), míg a megkérdezettek 3 százaléka gondolja azt, hogy nem kapott elég tájékoztatást. A lakosság elsősorban a televízióból, a rádióból, illetve a napilapokból szerzi ismereteit. A megkérdezettek több mint fele azt mondta, naponta több mint 2 órát tölt a koronavírussal kapcsolatos hírek megismerésével.
Közben egy bécsi kórházban egy koronavírus-fertőzés gyanúja miatt felvett beteg késsel megsebesített egy ápolónőt. A pszichés betegségben szenvedő páciens koronavírustesztje végül negatív lett. Az ápolónő a fején és az arcán szenvedett sérüléseket. Az elkövetőt a rendőrség őrizetbe vette.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







