Az Xtra program 30 napig díjmentesen kipróbálható, így a vásárlók kockázat nélkül tapasztalhatják meg az ár- és szolgáltatásbeli előnyöket.
Nincs biztonságban az ember még akkor sem, ha dobta a készpénzt, hiszen a PIN-kódot ugyanúgy be kell írni. Mutatjuk, hogy lehet elkerülni a fertőzésveszélyt!
Arról már a Pénzcentrum is írt, hogy a készpénz potenciális vírushordozó, nem véletlen fertőtlenítik gyakran a járvány alatt a forintbankókat. Ilyenkor kézenfekvőbb és biztonságosabb lehet a bankkártyás fizetés, de az sem nyújt száz százalékos védelmet a koronavírus ellen.
Hiszen hiába nem használunk készpénzt, ha folyton be kell pötyögni a PIN-kódot a kártyaterminálokba, akkor már megint ott vagyunk, ahol a part szakad - olyan felületet kell fogdosni, amit napjában többszáz másik ember is nyomkod. A PayPass-os kártyákat ugyan hozzá sem kell érinteni a terminálhoz, elég közel tenni azokat, de a csalók elleni védekezés miatt 5 ezer forint feletti költésnél mindenképpen be kell írni a kódot. Olykor akkor is kér kódot a terminál, ha 5 ezer alatt veszel valamit, egész pontosa 50 forintonként kell megerősíteni a PIN-kóddal, hogy még mindig a tulajdonosnál van a kártya, nem lopták azt el, és merítik le 4999 forintonként.
Jó megoldás lehet az Apple Pay például, ezzel ugyanis elég a telefonunkat feloldani, és már megy is a fizetés, nem kell gombot nyomni. De egy sokkal kőkorszakibb megoldás is létezik:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







