Ezért lett az autóipar a koronavírus áldozata ilyen korán: már ott lappangtak a bajok

2020. március 19. 10:01 5 perc

A II. világháború idején tankokra, a koronavírus idején ventilátorokra és maszkokra álltak át az autógyártók. Már a tavalyi, még vírusmentes járműipari előrejelezések sem voltak optimisták, de az idei számok még a legpesszimistábbnál is rosszabbak. Az már biztos, hogy a világ autógyártása messze elmarad a 2019-es eredménytől, ami 90,3 millió darabot jelentett, most már az a kérdés, hogy más ágazatokhoz hasonlóan túléli-e a világjárványt.

A globális rekord évében, 2017-ben 95,2 milliós volt az újautópiac, 2018-ban 94,4 millió új autó kelt el. A legnagyobb autóipari beszállító Bosch tavalyi előrejelzése már további visszaesésről és 89 millió darabról, valamint 44 százalékos profitvisszaesésről szólt, de a koronavírus ennél is rosszabb forgatókönyvet írt - írja a Népszava. 

A bajok nem mostanság kezdődtek. A járműipari visszaesésben jelentős szerepe volt a dízelhisztériának és a szigorúbb károsanyag-kibocsátási normák miatti profilváltásnak, ami felgyorsította az autonóm és elektromos autók fejlesztését, ez pedig önmagában is jelentős létszámleépítéseket eredményezett az ágazatban.

Tavaly 28 európai országban a közvetlenül autóiparban foglalkoztatottak száma 2,6 millió volt, globálisan ennek ötszörösével lehetett számolni. A felgyorsult robotizáció és a kevesebb munkást igénylő villanyautó-gyártás egyébként is megtizedelte a járműiparban dolgozók számát, de ez csak egy tényező a sok közül.

A járműipar hanyatlásának fő oka a világ legnagyobb piacának évek óta tartó folyamatos szűkülése: miután az elmúlt évtizedben rohamtempóban növekvő Kína leelőzte az évtizedeken át világelső USA-t, a túlzott fejlesztések és a sikertelen exportpróbálkozások miatt lassult, majd tavaly jelentős mértékben esett, idén pedig zuhant a kereslet az autók iránt.

Része volt ebben az USA-val vívott kereskedelmi háborúnak is. Márpedig, ha a világ autópiacának több mint negyedét jelentő Kína egyet tüsszent, akkor annak koronavírustól függetlenül is globális hatása van. A 2019-es 21,4 milliós eladás 9,6 százalékkal maradt el a megelőző évitől, az idei első két hónapban pedig totálisan összezuhant a piac: a kínai személyautó-gyártók szövetségének (CPCA) adatai szerint február első hetében 96 százalékkal kevesebb, a teljes hónapban 310 ezer autó kelt el, ami 79 százalékkal maradt el a januáritól. Az autóeladások csökkenése már a huszadik egymást követő hónapja tart, a februári volumen pedig a 2005-ös szintet idézi. Egyelőre közel sem ennyire tragikusak az európai számok, de csak idő kérdése a bedőlés. 

Az autóversenyek és szalonok sorsa már megpecsételődött: először a Moto GP és Superbike, majd a Formula E, az F1 és a WTCR futamait, valamint a legnagyobb tavaszi autószalont, a genfit fújták le, amelyet pedig a II. világháború éveit leszámítva 1905 óta mindig megtartották. Ez több mint ötven modell premierjének törlését és hatszázezer néző elmaradását jelentette. 

Az Európai Autógyártók Szövetségének március 18-i adatai szerint az EU, az EFTA és az Egyesült Királyság piacain az év első két hónapjában 2,2 millió új személyautó kelt el, ami 7,3 százalékos esést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest, de nem kétséges, hogy még csak most jön a nagy zuhanás.

Leállt a PSA konszern összes európai Citroën, DS, Peugeot, Opel és Vauxhall gyára, a VW AG valamennyi európai telephelyén várható a teljes munkaszünet, ahogy a Renault, a Dacia, és az FCA Fiat, Chrysler, Ferrari, Maserati és Iveco olaszországi, szerbiai, lengyelországi, a Ford spanyolországi, valamint a BMW-ket és Jaguárokat gyártó Magna Steyr grazi üzemeiben is. A Skoda és a Hyundai gyáraiban a cseh szakszervezetek 14 napos karantént rendeltek el a munkavállalóknak. Ma bezár az összes európai Ford és Toyota gyár.

A rendelések visszaesése miatt a beszállítók már korábban leálltak, a gyárak pedig maximálisan kihasználták a kormányintézkedések rugalmas korlátozásait, melynek része volt a hétvégi kamionstopok felfüggesztése. Rohamtempóban építettek be minden beérkező alkatrészt, de hiába, mert a kész járművek kiszállítása mellett gondot jelent a forgalomba helyezés is. Az emberek inkább az élelmiszerboltokat, nem pedig az autószalonokat rohamozzák.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A bajt tetőzi, hogy milliók jövedelme esik jelentősen, szűkös időkben pedig nem az autóvásárlás a fő cél.

A magyarországi újautó-árak a koronavírustól függetlenül már tavaly megugrottak: a gyengülő forint hatására májustól karácsonyig 10-15 százalékkal drágultak az új autók, ami ismét a használtak felé terelt több ezer vevőt. Ám már ez sem megoldás, sőt inkább bukás lett, mert a külföldről behozott gépkocsik legalizálása szünetel a műszaki vizsgáztatás felfüggesztése miatt. Szűkül a kínálat is, mert folyamatosan leállnak a gyárak, ebben az ágazatban a legtöbb poszton nem megy a távmunka.

Leállt a termelés az Audi győri autó- és motorgyárában, aminek globális hatása van és a konszern valamennyi telephelyét érinti, mert a saját márkás modellek mellett az Audi Hungáriánál készülnek a Bentley, a Lamborghini, a Seat, a Skoda, a Porsche és VW autók motorjai, melyekből az USA-ba és Kínába is szállítottak. A legnagyobb járműipari foglalkoztató, az Audi Hungaria 2019. december 31-i adatai szerint 12 807 munkatársuk volt állományban.

A szentgotthárdi Opelnél nem készülnek benzines és dízelmotorok a Peugeot és Citroën autókhoz sem. A kecskeméti Mercedes-Benz legkésőbb hétfőtől - előreláthatólag - két hétre megszakítja a munkát. A Magyar Suzuki Zrt. vezetése úgy döntött, hogy március 23-tól április 3-ig szabadságolja 3200 dolgozóját, akik erre az időre fizetést kapnak.

Magyarországon a családtagokon keresztül legalább félmillióan érintettek, hiszen 2019-ben 175 ezer embert foglalkoztatottak a hazai autógyárak és járműipari beszállítók.

Világszerte több gyárban hadiüzemmódra váltottak, ami új termékváltást jelent. A rendkívüli helyzetekben van már tapasztalata a nagy múltú márkáknak, hiszen a háborúk idején haditermelésre átállított cégek harckocsikat és lőszereket gyártottak, a korona vírus elleni harchoz más termékek kellenek. A járvány elleni küzdelemben a brit kormány többek között autógyártókkal készíttet kórházaknak szánt ventilátorokat és egyéb berendezéseket.

Profilt váltott a több mint száz hazai márkát jelentő kínai járműipar egyik éllovasa, a magyarországi buszösszeszerelő üzemmel is rendelkező BYD: a cég több mint száz gyártósoron napi ötmillió maszkot és 300 ezer üveg fertőtlenítőszert gyárt. A vállalat vasárnapi bejelentése szerint helyi kereskedővel és gyógyszertárlánccal együttműködve a héten 15 millió eldobható maszkot szállít és ha Kínában javul a helyzet, akkor az exportál is. Ez a termék ugyan nem hoz akkora hasznot, mint az autó, de a BYD, vagyis a Build Your Dream nevű cég szerint most nem a nyereség a prioritás.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 19:31