A Hetifókuszban ezen a héten az egészségmegőrzés, a rendszeres szűrővizsgálatok és a magyarok szűrési szokásainak témáját járjuk körül.
Az idős embereknek nyújtott segítség fontosságára hívta fel a figyelmet a koronavírus-járvány közepette a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 csatornán.
Dömötör Csaba elmondta: a kormány már korábban döntött arról, hogy a védekezés keretében tájékoztató kampányt indítanak. Készült többek között általános kisfilm a kézmosás fontosságáról, a szokásos üdvözlési formák elhagyásáról, most pedig az időseknek szóló filmmel jelentkeztek. Hozzátette: a megjelent filmekkel milliókat, a magyar állampolgárok többségét sikerült elérni. Itt az egyik figyelemfelhívó videó:
Ezzel együtt hangsúlyozta: fontos, hogy az emberek ne csak lássák, be is tartsák a filmben közölt tanácsokat. Az idősügyi szervezeteket, a média képviselőit és az önkormányzatokat is arra kérik, hogy segítsenek a hasznos tanácsok terjesztésében.
Az időseknek szóló kisfilm kapcsán megjegyezte: erre azért is szükség van, mert tudják, hogy az idősebb korosztály a leginkább kitett a koronavírus-fertőzésnek. Az államtitkár kiemelte, amikor azt kérik, kerüljék azokat a helyeket, ahol sokan vannak, nemcsak a nagy koncertekre gondolnak, hanem a kisebb rendezvényekre is.
A védekezés a hatóságok, az orvosok és a kormány mellett a családok is segíthetnek. Ajánlják fel például, hogy az idősek helyett elintézik a bevásárlást, a gyógyszerek beszerzését - közölte az államtitkár.
További hírek a koronavírusról itt!
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








