Kórházban ápolják Erdő Péter bíborost, aki az elmúlt időszakban több sürgős műtéten is átesett, így a nagyböjti szertartásokon sem tudott részt venni.
Romlottak az egyes étkezésiszokás- és egészségiállapot-mutatók, ugyanakkor stagnálnak vagy javultak a szerhasználati jellemzők a magyar tinédzserek körében - idézi csütörtöki számában a Magyar Hírlap egy nemzetközi kutatás magyarországi felmérésének frissen ismertetett eredményeit.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közreműködésével négyévente, országos, reprezentatív mintán végzett kutatásban ötödik, hetedik, kilencedik és tizenegyedik évfolyamos diákokat kérdeznek az egészségüket befolyásoló szokásaikról.
Kiderült, 2014-hez képest valamelyest csökkent a kamaszok körében a zöldség- és gyümölcsfogyasztás, alacsonyabb lett a rendszeresen reggeliző tanulók aránya is. Noha visszaesett a napi édességfogyasztás, a túlsúlyosak aránya így is 5-6 százalékkal emelkedett.
Romlott az egészségi állapot szubjektív megítélése is, a diákok negyede nem tartja jónak az egészségét. Magas a pszichés és a szomatikus tüneteket rendszeresen tapasztalók aránya, főként a lányok körében, de a diákok jelentős része számolt be fáradtságról is. A szerhasználatot tekintve az arányok stagnálnak vagy javultak 2014 óta: tízből négyen ittak alkoholt a kérdezést megelőző egy hónapban. Ugyanakkor némileg csökkent a lerészegedés előfordulása a diákok körében.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







