Négy súlyos égési sérültet ápolnak Debrecenben a tiszaújvárosi Mol-üzemben történt robbanás után.
A megfelelő eszközellátottság megteremtése és a szakdolgozók munkakörülményeinek javítása érdekében tervezetten kb. 16 500 ápolási eszközt szereznek be 64 ÁEEK fenntartású intézmény 71 telephelyére, valamint a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem számára. A fejlesztést prof. dr. Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere jelentette be csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az eszközbeszerzés első ütemében, 2018 nyarán körülbelül 1400 eszközt helyeztek üzembe 58 intézményben. Idén februárban további 400 eszközt kaptak az érintett kórházak, áprilisban pedig az eszközbeszerzés második nagy ütemében 6500 új eszközhöz jutnak az intézmények, többek között csecsemő- és kisded betegágyakat, újszülött betegágyakat, intenzív betegellátásra felkészített multifunkcionális betegágyakat, fekvő és ülő tolókocsikat.
Ahhoz, hogy az egészségügyben dolgozó szakemberek minden egyes betegnél azonos fokú, magas színvonalú ápolást tudjanak biztosítani, minőségi ápolási eszközökre van szükség. A 8 milliárd forintos beruházással országosan egységes ápolási eszközparkot hoz létre a kormány az egészségügyi ellátás minőségének javítása érdekében.
Az egészségügyi intézmények által kiválasztott, összesen tervezetten kb. 16 500 darab ápolási eszköz − többek között korszerű betegágyak, felfekvést megelőző (antidecubitus) matracok, gördíthető infúziósállványok, fecskendős infúziós pumpák, betegőrző monitorok, defibrillátorral felszerelt sürgősségi kocsik stb. − a megfelelő eszközellátottság megteremtéséhez és a szakdolgozók munkakörülményeinek javításához járulnak hozzá.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az új ápolási eszközök biztonságos és rendeltetésszerű alkalmazása, a munkabiztonsági kockázatok csökkentése, a szakszerű betegmozgatás, valamint a munkahelyi kiégés megelőzése érdekében 3700 szakember képzésben is részesül.
Részleteket közölt Hegedűs Zsolt a tiszaújvárosi robbanásról: itt van minden tudnivaló a sérültekről
A tárcavezető megerősítette, hogy a térségben biztosítottak az egészségügyi és mentési kapacitások.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








