Túlklórozás, hideg víz, szivárgó álmennyezet – válaszolt a hatóság és a Galerius Fürdő vezetése.
A tizenhat éves életkor alatt a második leggyakoribb krónikus betegség a mentális betegségek csoportja - írja a HVG.
A HVG Pászthy Bea gyerekpszichiáterrel készített interjút, melyben a szakember többek között elmondta
Pászthy Bea arra is felhívta a figyelmet, hogy a "gyermekpszichiátriai, pszichiátriai betegségeket még mindig sújtja a stigmatizálás, megbélyegzés." Mindez pedig azt eredményezi, hogy a szülők gyakran félve viszik gyermeküket szakorvoshoz, és sokan bűntudattal küszködnek, hogy ők rontottak el valamit
- emelte ki a gyerekpszichiáter, aki arról is beszámolt, hogy jogilag csak akkor vizsgálhatnak és kezelhetnek gyerekeket, ha a szülők viszik őket szakorvoshoz. Mindez azt jelenti, hogy bár az iskolák adhatnak jelzést egy-egy "problémás" gyerekkel kapcsolatban, ám a végső döntést a szülőknek kell meghozniuk, azaz szakember segítségét kérve segíteni gyermeküknek.
- hangsúlyozta Pászthy Bea.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








