Három stratégiai témát tekintettek át: a gyógyszerügyet és a klinikai vizsgálatokat, az ellátási láncot és a gyógyszerészi hivatásrendet, valamint az orvostechnikai és gyógyászati segédeszközök területét.
Semmi nem indokolja, hogy egyetlen beteg is jövő évi, főleg hogy még annál is későbbi műtéti időpontot kapjon. Ezért a jövőben az eddiginél is jobban kontrolláljuk a kórházi várólistákat, és rendet teszünk a szakrendelési előjegyzési listákban is - idézi a Magyar Idők, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK - volt OEP) megbízott főigazgató-helyettesét.
Az egészségügyi vezetés úgy döntött: rászorítja a kórházakat, hogy reális műtéti időpontot adjanak ki a betegeknek - tudta meg a lap. Kiss Zsolt, a közelmúltban ezt azzal indokolta, hogy miközben az elmúlt években érdemben rövidültek a várólisták, és gyakorlatilag nincs olyan beavatkozás, amit - persze ha a beteg állapota engedi - ne tudnának elvégezni fél éven belül, ám egyes intézményeknél még most is látni 2019-es, 2020-as időpontokat.
Jellemzően az összes műtéti előjegyzési időpontnál hamarabb sorra kerülnek a betegek, egyes intézményekben mégis irreális időpontokat adnak. Kiss Zsolt közölte: elindítanak egy nyomon követési rendszert, és ha szükséges, szankcionálni fogják azokat az intézményeket, amelyek irreális időpontokat adnak. A tényleges várakozási időket már nemigen lehet lejjebb vinni, ám a betegek közérzete lényegesen javul azzal, ha belátható időpontot kapnak.
Ilyen hatású intézkedés lesz az is, ha a szakrendelésekre szóló előjegyzési időket is lerövidítik. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a tervek szerint nem kell heteket-hónapokat várni egy-egy vizsgálatra, hanem azt is, hogy az adott napon nem fogják órákon át várakoztatni a betegeket, akiket nem lehet majd reggel 8-ra odarendelni csak azért, mert eddig úgy volt szokás.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







