3 °C Budapest

Egész évben négykeréken! Mennyit autózik a magyar?

2010. október 6. 08:32

A válság ellenére sem autózunk kevesebbet, csak tudatosabban tesszük ezt - derült ki a Bosch országos kutatási felméréséből. Az először 2008-ban elkészített reprezentatív felmérést 2010 elején megismételték, ez pedig rámutatott arra, hogy ugyanazt a távolságot idősebb autóval tesszük meg.

A Robert Bosch Kft. megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet országos, reprezentatív felmérést készített a magyar lakosság autóhasználati és -javíttatási szokásairól, a szervizek ismertségéről és választásának okairól, valamint a Bosch Car Service hálózatról. A kutatás először 2008 elején készült el, majd 2010 januárjában és februárjában megismételték.

A legtöbben 5-10 ezer kilométert tesznek meg autójukkal egy évben, de az átlagosan megtett távolság évente több mint 12 ezer kilométer.


A fővárosiak és a férfiak többet autóznak, mint a vidékiek és a nők. Az érettségivel, diplomával rendelkezők szintén hosszabb utakat tesznek meg autójukkal, mint az alacsony végzettségűek. A háztartásban egy főre jutó jövedelem szerint is a legjobb helyzetűek tesznek meg évente több kilométert. Az életkor tekintetében a 30-40 év közöttiek és az 50-60 év köztiek utaznak a legtöbbet, ők egy évben több mint 13 ezer kilométert tesznek meg.

Öregszik a gépjárműpark: kevesebben cserélik fiatalabbra az autójukat

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az autószerviz szolgáltatások fontossági sorrendjébe nem történt jelentős változás az előző felmérés óta. Általánosan elmondható, hogy a szervizek kiválasztásánál a fővárosiaknak fontos szempont a szakértelem mellett a napi 24 órás nyitva tartás. A teljeskörű szolgáltatás is a budapestiek számára jelent nagyobb vonzerőt.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 12. vasárnap
Gyula
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13