2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7%-kal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Az EU összesített listáján Magyarország az 5. legrosszabb helyen végzett, ami a háziorvosok számát jelenti. 100 000 lakosra, alig jut 70-nél valamivel több doktor. Összehasonlításképpen ez majd 200-al kevesebb, mint amennyit az EU első országa fel tud mutatni ezen a téren.
Abban egyelőre csak bízhatunk, hogy nem lesz az új koronavírus-járványnak második hulláma Magyarországon. Az előjelek azonban már most baljósak, Nepusz Tamás bioinformatikus szerint vége a viszonylagos nyugalomnak, a járványügyi adatok alapján a koronavírus újra terjedésnek indult Magyarországon. Ennek végső esetben pedig olyan vége is lehet, amit márciusban tapasztaltunk a veszélyhelyzet kihirdetésekor. Ebben a helyzetben pedig biztos, hogy hogy a megbetegedések miatt különösképpen nagy teher hárulna majd az egészségügyre.
Azt pedig már a járvány első hullamákor látni lehetett, mekkora volt a teher többek között a magyar háziorvosi ellátáson is. A doktorokat telefonon kellett hívogatni, csak úgy nem lehetett bemenni a rendelőkbe, amik amúgy annyira leterheltek voltak, hogy sokszor a telefonhívásokat sem tudták kezelni. Magyarország ráadásul elég rosszul is szerepel nemzetközi összehasonlításban, ami a háziorvosok számát illeti.
A legfrissebb európai összehasonlító adatokból ugyanis az derül ki, hogy óriási különbségek mutatkoznak az egyes országok háziorvosi ellátottsága között. Az első ország, illetve az utolsó között mintegy 7-szeres a különbség.
Nincs nagy választék
Az Európai Unióban messze Portugáliában jut a legtöbb háziorvos 100 000 lakosra, összesen 269. Ez a szám 85-el magasabb, mint amennyit a második ország, Írország (184) fel tud mutatni. Az összesített lista harmadik helyén pedig nyugati szomszédunk, Ausztria áll, a sógoroknál majd 170 háziorvos jut 100 000 lakosra.
Az összesített listából azonban az is jól látszik, hogy Magyarország bizony csúnyán lemaradt a háziorvos számmal kapcsolatban. Egészen pontosan az
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy 100 000 főre mindössze 73 háziorvost tudunk felmutatni. Ez a szám majd 200-al kevesebb, mint Portugáliában, de majd 100-al kevesebb még az osztrák számoknál is.
Magyarország mögött 4 ország végzett, Szlovénia, Csehország, Bulgária, illetve az összesített lista legutolsója, Görögország. Legutóbbi ország esetében annyira kevés háziorvos jut 100 000 lakosra, hogy a különbség a lista első és utolsó helyezettje között több mint hétszeres.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







