A szalmonellafertőzés jellemzően hasmenéssel, lázzal, hasi fájdalommal, émelygéssel és hányással jár.
Az influenzajárvány általában február környékén tetőzik, ám az oltásokat már ősz közepén elérhetővé teszik a vakcinagyártók. Hazánkban jövő héten indul az oltás.
Magyarország a világjárványtól mentes években nem teljesít rosszul, de nem is jár az élen az influenza elleni oltásos védekezésben. A G7 számítása szerint Magyarországon évente 3,5-4 millió ember kaphatna díjmentesen oltást, de az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) "csak" 1,3 millió adagot szokott megrendelni, ráadásul ennek több mint 40 százaléka el sem fogy.
Most az lesz a fő kérdés, hogy az állam által megrendelt mennyiség (amelyről egyelőre nem tudjuk, hogy mennyi) elég lesz-e, illetve már most van-e annyi a rendelőkben, amennyi a kezdethez szükséges.
A magánoltóhelyeken az előzetes kereslet óriási a fizetős vakcina iránt. Ez annyira igaz, hogy van olyan hely, ahol 5 ezer forintért adják csak a beoltási időpont foglalási lehetőségét, majd az előjegyzett pácienseknek az oltást a patikai ár alatt ígérik, de az összesített ár így is durván 10 ezer forint körül lesz.
Az ÁNTSZ és az EMMI egyébként nem válaszol arra a kérdésre sem, hogy a várhatóan nagy kereslet miatt idén is elégségesnek tartja-e azoknak a pontoknak a számát, ahol a díjmentes magyar vakcina beadható, vagy esetleg bővíti ezek körét. Ha nem, akkor a háziorvosoknak kell majd nagyobb forgalommal számolniuk, az egészségügyi rendszernek pedig azzal, hogy a rendelők várótermeibe a szokásosnál több egészséges (oltásra jelentkező) pácienst terelnek be, éppen világjárvány idején.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







