34 °C Budapest
Hands of bank officer calculating loans

Ebből komoly baj is lehet: ezrek mondtak le a biztosításukról a csökkenő életszínvonal miatt

2023. december 6. 19:44

Száz forint biztosítási díjból 16 az államkasszában landol különadó formájában a jegybank friss adatai alapján. Kiderült, hogy veszteséget termeltek a harmadik negyedévben a biztosítók, és ezrek mondták fel lakás-, élet- vagy casco-biztosításukat a csökkenő életszínvonal miatt. A tarifák mindeközben 10-15 százalékkal emelkedtek a megugrott költségek hatására – hangzott el az RTL Híradójában.

Egy év alatt 12 százalékkal, több mint 52 ezer forintra drágult a kötelező biztosítás éves átlagdíja a jegybank friss, a harmadik negyedévről szóló adatai szerint – derült ki az RTL Híradójából. A riportban ezen felül elhangzott, január és szeptember között 27 500-zal többen kötöttek kötelező biztosítást, mint egy évvel korábban. Ám 7 ezerrel csökkent a cascósok száma. Életbiztosításból 16 ezerrel, vagyonbiztosításból pedig 12 ezerrel kevesebbet tartottak nyilván, mert sokan felmondták szerződésüket.

A Híradónak nyilatkozó szakértő szerint ugyanakkor ez veszélyes, mert ha valakinek nincsen biztosítása, akkor az növeli a kockázatát. De ha valamin spórolni kell, akkor a biztosítás havi díját könnyebb lehúzni, mint mondjuk az élelmiszerbevásárlást csökkenteni. Szerinte a biztosítási tarifák átlag 10-15 százalékkal emelkedtek tavalyhoz képest, főleg az infláció, például az alkatrészek és a javíttatás drágulása miatt, illetve a különadók hatására.

Ha megnézzük, hogy mi lesz a sorsa 100 forintnyi befizetett díjunknak, akkor az látható, hogy 1 forint lesz biztosítói nyereség, 16 forintot viszont elvon az állam biztosítói különadó formájában. Ez nagyon jelentős összeg, sehol Európában valószínűleg nincs ekkora teher a biztosításokon

– magyarázza Palkó István, a Portfolio.hu vezető elemzője.

A biztosítók szövetsége már májusban arról írt, hogy idén „akár el is tűnhet” a nyereségük a különadók miatt.

Most kiderült, igencsak eltűnt, a harmadik negyedévben 4,6 milliárdos veszteséget termeltek. Ám a jegybank szerint az ügyfeleknek nincs miért aggódniuk.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

„A magyar biztosítási szektor stabilan és megbízhatóan működik. Közel 4 ezer milliárd forintnyi összeg áll a biztosítási szektor rendelkezésére a tartalékban, illetve tőkében. Ebből 3250 milliárd forint az ügyfelek befektetett pénze, de emellett még egy nagyon masszív 750 milliárdos tőke áll a biztosítók mögött” – mondta a Híradónak Binder István az MNB felügyeleti szóvivője.

A kormány a rezsicsökkentés fenntartására hivatkozva vetett ki különadókat másfél évvel ezelőtt. Eredetileg azt ígérték, hogy idén év végén kivezetik ezeket, de végül a jövő évi költségvetést is az ágazati többletterhekkel tervezték.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. augusztus 15. 06:00
Augusztus harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, és mivel van egy szu...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 14. 14:30
Az MNB statisztikái alapján júniusban 42 483 személyi kölcsön-szerződést kötöttek a magyarok, ez 16,...
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
Holdblog  |  2026. augusztus 14. 09:33
A padel menő lett itthon - és drága. Sőt, Európában az egyik legdrágább jelenleg, ha vásárlóerőt fig...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 15. szombat
Mária
33. hét
Augusztus 15.
Nagyboldogasszony
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?