Drámai számokat közöltek a tejtermelők: minden liter tejen buknak, mégsem emelhetnek árat
Miközben a rendkívüli aszály miatt a takarmány ára az egekbe szökött, a tejtermékek Magyarországon tovább olcsóbbak lettek.
Miközben a rendkívüli aszály miatt a takarmány ára az egekbe szökött, a tejtermékek Magyarországon tovább olcsóbbak lettek.
Yann LeCun, az AMI Labs alapítója élesen bírálta Elon Musk xAI nevű vállalatát, és veszélyes AI-lufira figyelmeztet.
Szűcs Judit őszintén beszélt az elmúlt évek megpróbáltatásairól, amelyek között súlyos betegségek és egy rendkívül megterhelő párkapcsolat is szerepelt.
Az ukrán vezérkar legfrissebb összesítése szerint Oroszország már több mint 1,38 millió katonát veszített a háború 2022-es kezdete óta.
Nyolc év után újra a Sziget élén találta magát Gerendai Károly, de ezúttal egészen más helyzetben, mint amikor 2017-ben eladta a fesztivált.
A MOHU a 2025-öt is jelentős, csaknem 48 milliárd forintos veszteséggel zárta, a vállalat szinte minden fő tevékenysége veszteséges.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ben is jelentős, 554 milliárd forintos veszteséggel zárt, amivel az elmúlt öt év halmozott vesztesége már meghaladja a 3500 milliárd forintot.
A hiányt azonban egy korábbi megállapodás értelmében a leköszönő tulajdonosok rendezték.
A legnagyobb magyarországi kiskereskedelmi láncok tavaly növelték bevételeiket, a profitabilitás terén azonban durva a kép.
Tavaly kismértékben, kevesebb mint 3 százalékkal nőtt a magyar Aldi nettó árbevétele, azonban a vállalat továbbra is veszteséges maradt.
Bár a Penny árbevétele több mint 8 százalékkal nőtt tavaly, a kiskereskedelmi lánc mégis közel egymilliárd forintos veszteséggel zárt.
Több párt is közzétette a tavalyi évről szóló pénzügyi beszámolóját, a legtöbb támogatást a DK kapta, a Kétfarkú Kutyapárt pedig veszteséges lett.
A klub vezetősége tárgyalásra hívta a portugál szakembert, és minden jel szerint a megbeszélés a távozásával zárul.
Az egykori bizalmas az énekes televíziós szerepléseiből és koncertjeiből származó, több millió forintos megtakarítását herdálta el.
Az Erste 5 milliárd forintos veszteséggel zárta az első három hónapot, amit főként az extraprofitadó új szabályai okoztak.
Több mint százmilliárd forintot emésztett fel az a befuccsolt indonéziai útdíjszedési projekt, amelyet a magyar kormány a keleti nyitás hatalmas exportsikereként harangozott be.
A Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyek elérése gyakorlatilag lehetetlenné vált, a szurkolók és a szakértők pedig egyaránt széthullott klubról beszélnek a Chelsea-nél.
A vállalat részvényárfolyama csütörtökön 7,3 százalékkal erősödött. Ennek ellenére a papírok értéke az év eleji szinthez képest még mindig 44,4 százalékos visszaesést mutat-
A gárda a harmadosztályba (League One) esett ki, közben a pénzügyi helyzete is rendkívül aggasztó.
A svájci jegybank jelentős fordulatot könyvelt el az idei első negyedévben.