Börtön várhat a notórius ittas vezetőre: örökre elvennék a jogsiját

2020. július 6. 13:03

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal az 55 éves budapesti férfival szemben a Siófoki Járási Ügyészség, aki korábbi büntetései ellenére is ittasan ült a volánhoz Ságváron, közölte a vádhatóság.

A vádlott az elmúlt időszakban sorozatosan követett el ittas járművezetéseket, ezért őt a Siófoki Járásbíróság 2018 decemberében, míg a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019 februárjában és júniusában egyaránt végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte úgy, hogy minden ügyben 4-4 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A vádlott nem törődve azzal, hogy háromszorosan is felfüggesztett szabadságvesztés, illetőleg közúti járművezetés hatálya alatt áll, 2020 áprilisában Ságváron ismételten ittasan ült volánhoz, miután sört és pálinkát fogyasztott. A siófoki rendőrök azonban nem sokkal az elindulása után közúti ellenőrzés alá vonták, majd vér- és vizeletminta vételre a Siófoki Kórházba előállították, melynek eredménye alapján a vádlott ismét súlyosan ittas volt a vezetés során.

Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó fogházbüntetés és végleges hatályú járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta, valamint indítványt tett a három felfüggesztett fogházbüntetés elrendelésére is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Holdblog  |  2026. október 14. 09:31
A Manchester City ügye túlmutat egyetlen klub pénzügyi szabályszegésén.
Bankmonitor  |  2026. október 13. 09:14
Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulva nagyjából az utolsó fizetésüknek megfelelő összeget kapj...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 14. szerda
Helén
42. hét
Október 14.
Steve Jobs nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 14. 21:43
Agrárszektor  |  2026. október 14. 20:32