Szokatlanul korai és rendkívül intenzív hőhullám sújtja az Egyesült Államok délnyugati részét.
A napokban többször is hatalmas mennyiségű eső zúdult Magyarországra, amely megbénította a közlekedést, és számos autós került nehéz helyzetbe a járhatatlanná vált utakon. Célszerű felkészülni, mire érdemes odafigyelni hasonló helyzetben, hogyan lehet megelőzni a beázást.
A hirtelen lezúduló csapadékot több helyen még a csatornarendszer sem tudta elnyelni, ezért több városban is, de elsősorban Budapesten magasan állt a vízszint az utcákon. A hatalmas mennyiségű eső már önmagában is kellemetlen, autós szemmel nézve pedig veszélyes és kártékony. Bár érthető, ha valaki ilyen helyzetben minél gyorsabban szeretne eljutni célállomásáig, sok esetben érdemes félreállni, és várni, míg lejjebb megy a vízszint, ellenkező esetben kockáztatjuk autónk állapotát, amely később okozhat komoly problémákat - írja az Infostart.
- mondja Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója, aki úgy véli: az igazán nagy probléma akkor következik be, amikor ezt a nyílást éri el a víz, ugyanis a beszívott folyadékot is úgy próbálja összepréselni a motor, mint a levegőt, ami egyből mechanikai meghibásodáshoz vezet.
- mondta el. Amennyiben a motor vizet szív, a vízütés mechanikai sérüléseket okoz, amelyet csak költséges nagyszervizzel, vagy rosszabb esetben motorcserével lehet javítani. A motoron kívül a padlózatban elhelyezett vezérlőegységek - mint például a légzsák vezérlője - is vizet kaphatnak, amelyek szintén cserét igényelhetnek.
A műszerfal közepéig vízben álló autónál olyan magas javítási költségek lehetnek az autó értékétől függően, hogy a biztosítók és a márkaszervizek akár gazdasági totálkárosnak minősíthetik a járművet.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- hívta fel a figyelmet Frank György és kitért arra is: a vizesedés komoly problémákkal járhat, és még ha járóképes is a járművünk, akkor is érdemes átvizsgáltatni. Ha pedig szeretnénk megőrizni gépkocsink működésbiztonságát, javasolt elfogadni a szakszerviz gyártói műszaki információkra és javítási előírásokra épülő véleményét.
A cégnél az a tapasztalat, hogy a beázott, gazdasági totálkáros gépkocsik gyakran kerülnek vissza a használtautó-piacra. A biztosítói, illetve márkaszervízben történő szervizmúlt lekérdezéssel részben kiszűrhetők ezek a kocsik, mivel rendszerint az adatbázisokba jelzés kerül a vízkárról.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







