17 °C Budapest

Indul a hajsza: milliós vérdíjat tűztek ki a pécsi bankrablóra

2020. május 21. 08:58

Egymilliós nyomravezetői díjat kap, aki segít megtalálni a pécsi bankrablót. A rendőrség szerint már járt korábban is a pénzintézetben.

Egymillió forint nyomravezetői díjat kap, aki segít elfogni a pécsi bankrablót. A férfi május 12-én délután ment be a Komlói úton egy pénzintézetbe, ahol az eddigi adatok szerint korábban is járt. Akkor is feltehetően azt a ruhát viselte, mint amikor fegyverrel kezében kirabolta a bankot, írta a police.hu.

A korábbi felvételen az is látszik, hogy egy sötétkék póló volt rajta, amelyen valószínűleg egy "Jordan" felirat szerepelt. A nyomozók megállapították, mindkétszer feltehetően egy sötétszürke vagy sötétbarna túracipőt viselt.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 1 000 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A pénz annak fizethető ki, aki olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével a bankrabló azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik. Ha kell, a tanú védelméről gondoskodnak, a nyomravezető személyét bizalmasan kezelik.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-72-504-400-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy jelentkezzen személyesen munkaidőben (H-Cs:  8 - 16;  P:  8 - 13) a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Fotó: Police.hu

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 27. 10:43
A hazai bankszámlapiacon ritka az olyan ajánlat, ami hosszú távú díjmentességet és kiemelkedően maga...
MEDIA1  |  2026. április 27. 10:22
Egy, a Media1-nek is megküldött közleményében azt írja a Mészáros Csoport, hogy nem fogják eladni a...
Holdblog  |  2026. április 25. 09:18
Az új kőolaj-beruházásoknak és az eletrifikációnak is új löketet adhat a közel-keleti háború. Mivel...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?