Szomorú: 10-20 olyan baleset van évente, mint ami L. L. Junior kisfiával történt

2019. szeptember 14. 07:00

L. L. Juniorék tragédiája miatt most újra forog a közbeszédben a gyermekek közlekedésbiztonságra való felkészítése: a rendőrség is kiemelten kezeli a témát. Sajnos így sem lehet elkerülni a súlyos baleseteket: a statisztikákból kiderült, hogy tavaly összesen tíz 18 év alatti hunyt el közlekedési balesetben. Továbbá az is aggasztó, hogy emelkedik a súlyos és könnyű sérülések száma is a gyerekek körében.

A tavalyi évben összesen tíz 18 év alatti halt meg közlekedési balesetben: korcsoportokra bontva, két hat év alatti, egy 6-9 éves, három 10-14 éves és négy 15-17 éves gyerek lett tragédia áldozata. Súlyos sérüléseket összesen 346 gyermek szenvedett tavaly a közlekedési balesetekben, 2068 18 év alatti pedig könnyebben sérült meg - derült ki a KSH adataiból, amit a Pénzcentrumnak küldtek meg.

A tendenciák javulást mutatnak, ugyanis 2015-ben a KSH adatai szerint 20 gyerek hunyt el közlekedési balesetben, és a szám azóta folyamatosan csökken. Azonban a súlyos sérülések száma tavaly drasztikusan megugrott az egy évvel korábbihoz képest: 45-tel több gyermek szenvedett súlyos sérülést közlekedési balesetben 2018-ban, mint 2017-ben.

Könnyű sérülésekből viszont évről évre több van 2014 óta: 1800-ról indulva tavaly már 2068 18 év alatti szenvedett könnyű sérüléseket a közlekedési balesetekben.

L. L. Juniorék tragédiája hozta elő a témát

A gyermekekre leselkedő veszélyek az elmúlt hetekben kerültek újra a figyelem középpontjába, mert szeptember elsején egy ismert ember, L. L. Junior családjában történt tragédia. Az énekes hároméves kisfiát az XIV. kerületben gázolták el a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél. Dávid, a testvére és édesanyjuk, Csilla egy zuglói rendezvényen voltak aznap és vélhetően hazafelé indultak, a kisfiú pedig váratlanul kirántotta a kezét édesanyja szorításából és kiszalad a zebrára, amikor a jelzőlámpa pirosan világított. Ekkor az első érkező autó, egy ezüstszínű Opel elütötte a kisfiút, aki több métert repült.

A rendezvényt biztosító rendőrök és mentősök azonnal megkezdték az újraélesztést, de Dávid olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét.  L. L. Junior apósa arról beszélt, hogy az egész család borzalmas állapotban van, de azt tudják, hogy ha Dávid a pirosnál rohant be az úttestre, akkor az autósnak esélye sem volt megállni.

Bárkivel megeshet

Ilyen esetek bármelyik gyerekkel előfordulhatnak, még azoknak is lankadhat a figyelme, akiket amúgy rendesen felkészítettek a közlekedésre. A rendőrség a Pénzcentrum megkeresésére kifejtette, a közlekedés legkiszolgáltatottabb résztvevői a gyermekek:

óvatlanok, közlekedésük kiszámíthatatlan, ezért fokozott figyelem szükségeltetik a közlekedés egyéb résztvevői részéről irányukba.

A hatóságok aláhúzták, fontos, hogy már kisgyermekkorban elkezdjük oktatásukat, a veszélyek tudatosítását, a figyelemfelhívást. A legfontosabb tehát a közlekedésre való nevelés, amelyben egyaránt fontos szerepe van úgy a rendőrségnek, mint a szülőknek, pedagógusoknak és a gyermek környezetében élőknek.

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) szabályai a gyermekkorúakra is vonatkoznak; számos olyan előírást tartalmaz, amelyek kifejezetten az ő közlekedésükre vonatkoznak.

Szakértők és gyermekpszichológusok általános véleménye alapján a gyermekeknek legalább 10 éves korukig szükségük van megfelelő támogatásra és felügyeletre a közúti közlekedés során. Ennek fő oka, hogy ebben a korban még nem alakultak ki azok a fizikális és mentális képességek, amelyek által a gyermekek a saját biztonságukhoz szükséges döntéseket meg tudnák hozni

- írták.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A tragédiákhoz a leggyakrabban az vezet, hogy a gyermekek figyelme kevésbé megosztott, azt viszonylag könnyen elvonhatja egy-egy "érdekes" tárgy, esemény,

ekkor veszélyérzetük megszűnhet, s nem látják előre az egy-egy helyzetben rejlő veszélyeket.

Még nincsenek tisztában a biztonságos közlekedéshez nélkülözhetetlen olyan szabályokkal, mint az elsőbbségadásra, a haladásra vagy éppen a kanyarodásra vonatkozó szabályok.

Kiemelten óvják a gyerekeket

A rendőrség évtizedek óta kiemelt feladatának tekinti a gyermekek védelmét. Az idei tanévben is folytatódik Az iskola rendőre program, amelynek célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyermekek biztonságát veszélyeztető tényezők feltárása, megszüntetése - számolt be a rendőrség.

A helyi rendőri szervek a tanév megkezdése előtt valamennyi frekventált helyen lévő oktatási intézmény közvetlen környezetének közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi helyzetét áttekintették és elemezték. Szeptemberben - a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában - a rendőrség és a polgárőrség azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosít. A két szervezet demonstratív jelenléttel kívánja elősegíteni a gyermekek biztonságos közlekedését, fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására, különösen a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és a gyermekülés használatára.

A tanév során az iskolarendőr rendszeresen kapcsolatot tart a tanintézmény vezetőségével és a diákokkal. Meghívás esetén jelen lesz a jelentősebb rendezvényeken (tanévnyitó, tanévzáró, fogadóóra, szülői értekezlet). Az iskolarendőr nevét, elérhetőségét a programban részt vevő iskolákban plakáton tesszük közzé. A 2019/2020. tanévben közel 3000 oktatási intézményben teljesít majd szolgálatot iskolarendőr

- ismertették.

A tanévkezdéskor a rendőrség mellett az Országos Polgárőr Szövetség munkatársai is jelen vannak az iskolák, óvodák környékén.  Elsősorban bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladatok végrehajtásában vesznek részt, jelzőőri tevékenységükkel segítik a gyermekek biztonságos közlekedését.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem