Egyre több csalási kísérletet lepleznek le a KRESZ-vizsgákon: rejtett kameráktól a fizetett dublőrökig sokféle trükkel próbálnak átjutni a vizsgázók.
Az új személyazonosító igazolvány, vagyis az e-kártya hamarosan kiváltja a lakcímkártyát is, jelenleg ezen dogloznak a Belügyminisztréiumban. Az év eleje óta félmillióan igényeltek új személyit, és minden második ember kérte az ujjlenyomat tárolását a kártyán - írja a Magyar Nemzet.
Az első e-kártyát január közelépn adták át, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) adatai szerint április végéig 38 százalékkal több ilyen igazolványt igényeltek az ügyfelek, mint tavaly ilyenkor, bár a népszerűséget az is magyarázhatja, hogy
Még nincs pontos dátum, hogy mikortól váltja ki a z új személyi a lakcímkártyát.
Sok az egyben
Több okmány funkcióját is kiváltja az új személyi, például az adókártyáét és a taj-kártyáét is, ennek ellenére ezeket nem vonják ki a forgalomból. Gondolt okozott az év elején, hogy a kártya túl "okos" volt a legtöbb ügyintézéshez, nem volt kellő számú kártyaolvasó az adatok hozzáféréséhez. Mára minden okmányirodát és kormányablakot felszereltek a szükséges olvasóval, és vannak már ilyen eszközök a fekvőbeteg-ellátó intézményekben, de az adóhatóság és az egészségbiztosító is fejleszti a rendszerét.
Nem kellett, mégis megadták
Az első hetekben még a kérelmezők kétharmada tartotta fontosnak, hogy az ujjlenyomatát is rögzítsék a kártyán, de még most is csaknem minden második ember megadja az ujjlenyomatát. Ez továbbra sem kötelező eleme az e-kártyának, csak lehetőség.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
ezekből új típusú okmányok készülnek majd. A forgalmi például a jelenlegi papíralapú helyett szintén kártyaformátumot kaphat.
Óriási bejelentést kapott rengeteg magyar autós: súlyos költség lett olcsóbb, ezt már sokan megérzik
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








