15 °C Budapest

A kolontári iszaphitelesek drámája: fizetik az elúszott ház hitelét

Pénzcentrum
2013. február 13. 16:02

Tovább fizeti hitelük törlesztőrészletét a Juhász család, akik az iszapkatasztrófa miatt elvesztették házukat. Hitelszerződések esetén általában kötelező a lakásbiztosítás, de nem minden kárra terjed ki a fedezete ezeknek a szerződéseknek.

A Juhász család háza teljesen lakhatatlanná vált, miután 2010. október 4-én mindent elárasztott a vörösiszap. A katasztrófában egyéves kislányukat is elveszették, és négy további gyerekükkel együtt kerültek kilátástalan helyzetbe, hiszen a lakáson megmaradt tartozás részleteit nem tudják kifizetni. Most csak a bank jóindulatán múlik, hogy talpon marad-e a család - írja a Blikk.hu.

Hogyan védekezhetünk a nemvárt káresemények ellen?

Előfordulhat, hogy olyan káresemény ér minket, amire előzetesen nem is gondoltunk egészen addig amíg meg nem történt a baj. Mindenki életében történhetnek váratlan és kellemetlen események, az ezekből fakadó ismeretlen kockázatok rejtik a legnagyobb veszélyt.

Magyarországon is találhatunk olyan, úgynevezett all-risk, azaz összkockázati biztosítást, amely ilyen esetben is segít. Tehát nem csak a klasszikus káresemények (mondjuk egy ablak betörése, csőtörés, stb.) ellen véd, hanem sokkal szélesebb körű, komplexebb megoldást nyújt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a klasszikus lakásbiztosításokkal ellentétben nem kell eligazodnunk a biztosító által meghatározott biztosítási események és kizárások (azaz a nem térülő események) sorában, hanem egy listában megtaláljuk azon káreseteket, amelyekre e szerződések nem vonatkoznak.

Miben segíthet az all-risk biztosítás?

Az all-risk biztosítás elsősorban azoknak ajánlható, akik sokféle káruk megtérítését várják el a biztosítótól, cserébe elfogadják az átlagosnál magasabb biztosítási díjat. Az ilyen fedezet azok számára jó megoldás, akik nem tudják pontosan meghatározni milyen kockázatokat éreznek veszélyesnek, hiszen ez a biztosított vagyontárgyakat ért bármilyen kárra fedezetet nyújt, a szerződési feltételekben meghatározott kizárások kivételével. Érdemes olyan all-risk biztosítást választanunk, amely tartalmaz felelősségbiztosítást is.

Kimondottan ajánlható az all-risk lakásbiztosítás azoknak, akik értékes bútorokat, szerszámokat tárolnak a kertjükben, a fészerben, vagy a pincében. Hasznos segítség lehet, ha hőszivattyú, napkollektor, szélturbina van az udvaron - ezeknél az értékes berendezéseknél kiemelten fontos a biztosítás.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A biztosítási események között általában megtalálható a napjainkban oly sok veszteséget okozó vihar, jégverés, felhőszakadás is. Kártérítést nyújtanak a leggyakrabban előforduló beázási károkra, üvegtörésre, de a rablás, kifosztás vagy a betöréses lopásra is. Ha betörés vagy ennek kísérlete során az épület is megrongálódik, akkor ezek helyreállítását is téríti a biztosító (a feltételekben meghatározottak szerint).

A vagyonbiztosítás biztosítási eseményei között megtalálhatjuk a tűz, árvíz, felhőszakadás, vihar, villámcsapás, villámcsapás indukciós hatása, jégverés, hónyomás, csőtörés, beázás, épületrongálás, földcsuszamlás, ismeretlen építmény, üreg beomlása, üvegtörés, robbanás, robbantás, betöréses lopás, rablás és kifosztás, lopás, kő- és földomlás, földrengés, idegen tárgyak rádőlése, idegen jármű ütközése, zárcsere káreseményeket. Nem mellékes, hogy ha esetleg meteor csapódna házunkba, az all-risk biztosítások általában erre is fedezetet nyújtanak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 23. 16:13
Távozik az Indexet, a Totalcart, a Velvetet és a We Love Dogz című kutyás portált is működtető Indam...
Holdblog  |  2026. szeptember 23. 10:00
A Volkswagen válsága nem áll meg a gyárkapuknál: a német autóipar megingása a futballpályákon is ére...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 22. 13:51
Az önállóságot nem egyszerre adjuk oda a gyerekeinknek. Először csak egyedül mennek le a boltba. Azt...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?