-1 °C Budapest

A tortadísznél komolyabb eszközök is előkerülhetnek év végén

Pénzcentrum
2012. december 28. 13:45 2 perc

Vannak legális pirotechnikai eszközök, amelyekkel csak szilveszter éjjelén lehet szórakozni. A petárda nem ilyen, azzal sohasem lehet Magyarországon játszani. Óvatosságra int a rendőrség.

Egy évvel ezelőtt hozták azt a kormányrendeletet, amely uniós irányelvek nyomán teljesen újraszabályozta a pirotechnikai eszközök használatát, e változásokat pedig még mindenki csak tanulja. A klasszikus petárdát 2005 óta tilos birtokolni és használni Magyarországon, ez a 2011-es változásokkal is érvényben maradt. Az alezredes szerint a tiltáshoz végül az is vezetett, hogy nem adott annyi szórakoztató élményt, mint amennyi kárt tudott okozni.

A jelenlegi magyar szabályozás négy kategóriába sorolja ezeket az eszközöket, és míg az első kettőbe esőket az év bármely napján lehet használni, a harmadik osztályba tartozókat csak az év utolsó pár órájában. A negyedik kategóriába eső komolyabb eszközöket pedig csak engedéllyel rendelkező, szakképzett felhasználók lövöldözhetik el.

Az első osztályba került eszközök közé tartozik például a tortagyertya, amelyet akár beltéren is minden 14. életévét betöltött személy használhat. A második osztályba az eggyel komolyabb eszközök kerültek, melyeket már csak szabadtéren és csak 16. életév betöltése után lehet használni. Ebbe a kategóriába tartozik például az úgynevezett telep is, mely beindítása után akár lila pálmát vagy egyéb formákat is képes mintázni az égre.

Az év utolsó három napján a harmadik osztályba sorolt eszközök használhatók. Ezekben már komolyabb mennyiségű hatóanyag van, ha egy ilyen elszabadul egy szobában, képes teljesen kiégetni azt. Ezeket december 28-tól lehet legálisan megvásárolni, de felhasználni csak december 31-e délután 6 és január 1-e reggeli 6 óra között

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02