Mutatjuk, mi mindenre kell figyelni az év utolsó napjaiban, ha nem akarsz vaskos csekket kapni!
Holnapig lehet megvásárolni egyes pirotechnikai eszközöket, melyeket 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig lehet felhasználni. Bár a petárda nem tartozik az ideiglenesen legálisan forgalmazható termékek közé, ennek ellenére mégis van piaca.
A hatályos kormányrendelet szövege szerint a harmadik pirotechnikai osztályba tartozó eszközöket lehet beszerezni; ezek közepes kockázattal járó, a szabadban lévő nagy nyílt területen való használatra szánt tűzijátékok, amelyek zajszintje nem ártalmas az emberi egészségre. A tűzijátékokat csak nagykorúak vásárolhatják meg, csak zárt csomagolásban tárolhatók, és tömegközlekedési eszközön tiltott a használatuk.
A fel nem használt vagy hibás eszközöket január 5-ig a vevő köteles a forgalmazónak visszavinni, az pedig köteles térítés díj nélkül visszavenni. Árusítani csak működési engedéllyel rendelkező, nyílt árusítású üzletből vagy forgalmazó raktárkészletéből lehet.
A rendőrség tájékoztatása szerint továbbra is érvényben van az a 2005-ben hozott szabály, amely szerint magánszemélyeknek tilos petárdát birtokolni, felhasználni. Aki ezt megszegi, 100 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatják.
Tiltott, mégis van piaca
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatóságának járőrei tegnap Budapest VIII. kerületében csíptek nyakon pirotechnikai termékekkel üzérkedő bűnözőket. A razzia során két autó került átvizsgálásra. Egy magyar rendszámú Fiat Bravo ellenőrzése során 82 csomag különféle pirotechnikai eszközt találtak a gépjármű csomagtartójában; az áru értéke meghaladja a 89 ezer forintot. Egy román rendszámú Volkswagen Passatban pedig 96 doboz, összesen 9600 darab, 96 ezer forint értékű PIRATE petárdát találtak a pénzügyőrök
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,54 százalékos THM-el, és havi 127 668 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 9,01% a THM; a Raiffeisen Banknál 9,15%; a K&H Banknál 9,23%, az Erste Banknál pedig 9,63%; míg a MagNet Banknál 9,71%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az összesen 185 ezer forint értékű petárdát, tűzijátékot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal visszatartotta, az elkövetők ellen pedig polgári felhasználású robbanóanyagokkal és pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a VIII. kerületi Rendőrkapitányságon.

Kötelező boltzárat rendeltek el: így változik a Lidl, Aldi, Spar, Penny és Tesco nyitvatartási ideje
Három napos hosszúhétvégének örülhetnek a magyar családok. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy változik a boltok nyitvatartási ideje

Itt az újabb ár-botrány a hazai boltokban: több nagy lánc is összejátszott, minden vásárló megérezte
A megállapodás résztvevői így kiiktathatták az árversenyt, mesterségesen magas árszintet kialakítva.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Videó: Budapesten rendezték a klímaszerelők világbajnokságát
Elméleti teszt, hibaelhárítási és forrasztási feladat várta a szerviztechnikusokat.
-
A férfiak jobban állnak anyagilag és határozottabbak is a pénzügyekben
A nők nagyobb eséllyel élték fel megtakarításaikat az elmúlt években.
-
Így lesz klímaberendezés a kerti kútból – startupokat díjazott az MVM
A hetedik alkalommal megrendezett MVM Edison startup versenyen az egyediség és a nemzetközi ambíciók is számítottak.
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


