Az Alkotmánybíróság döntése után akár 150 ezer lengyel nyugdíjas kaphat magasabb ellátást, mivel kiderült: a korábbi szabályozás jogsértő módon csökkenthette a nyugdíjak összegét.
A járulékokon felül több százmilliárdos nyugdíjpénztári vagyon is visszatérhet az államhoz. A kormány a teljes pénztári tulajdon ötödével számol a következő évben. A 8 százalékos nyugdíjjárulékokból származik 360 milliárd forint, valamint 529 milliárd forint folyna be a magánkassza tagok egy részének a visszalépéséből. Így összesen 890 milliárd többletbevételhez férne hozzá a kabinet - írja a Világgazdaság.
Az előzetes számítások szerint mintegy 580-600 ezer ügyfélnek kellene visszatérnie a tb-kasszákhoz, ami által sikerülne elérni a kormánynak a 890 milliárdos célt. A befolyt pénzből a Nyugdíjbiztosítási Alapot lehetne stabilizálni. A korábbi években százmilliárdokkal kellett megtámogatni az alapot adóbevételekből, amire ezután várhatóan nem lesz szükség.

Az állam a 98-as nyugdíjreform óta mind nagyobb összeggel járul hozzá a nyugdíjkassza fenntartásához. Ez az idén már 1206,8 milliárd forintot érhet el. 2011-ben azonban a bevételek teljes egészében fedezni tudnák a kiadásokat.
Amennyiben több tag lépne vissza, az így keletkező pénzeket az államadósság csökkentésére fordítanák, ezáltal a mostani 80 százalék körüli érték 70 százalékra is mérséklődhetne.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A visszalépők vagyonát egy az államháztartás helyzetét kiegyensúlyozó alapba tennék. Ezután majd innen átutalnák át a megfelelő összeget a központi költségvetésnek vagy a tb-kasszának. A magánnyugdíj-pénztárak tulajdonában lévő értékpapírokat, kötvényeket, részvényeket az életre hívott alap fokozatosan tenné pénzzé, meggátolva ezzel a piaci zavarokat.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







