14 °C Budapest

Biztos az aranyérem?

Pénzcentrum
2008. szeptember 1. 12:00

A Pekingi Olimpiai Játékok már véget értek, ennek ellenére az olimpiai hangulat csak lassan csitul, még mindig naponta olvashatunk a játékokkal kapcsolatos híreket. Itthon például azt, hogy sportolóink milyen juttatásokat, ajándékokat kapnak még. Nemrégiben adtuk mi is közre, hogy ugyan tartalmaz aranyat az aranyérem, azonban a valós értéke és az eszmei érték nagyban eltér egymástól. Ez pedig megnehezítheti azon biztosító társaságok dolgát, akiknél valamelyik sportoló biztosítást kötne érmére.

Mégis mennyit ér egy aranyérem?

A világ országaiból összesen 302 aranyérmet vihettek haza a legjobb sportolók kiemelkedő teljesítményük díjazásaként. Az aranyérmek valós értékének kérdését a Lloyd's is boncolgatja, megjegyezvén, hogy nem szabad kihagyni a számításból, hogy az érmek a világ leginkább keresett tárgyai.

Ráadásul annak ellenére, hogy maga az érem csupán 6 grammnyi 24 karátos aranyat tartalmaz, gazdája számára már egyetlen arany is meghozhatja a jólétet, kezdve a jutalmaktól, egészen a szponzori szerződésekig. Michael Phelps és Usain Bolt bizonyosan kevés anyagi problémával néz majd szembe hátralévő élete során.

A biztosítók számára mindez egy érdekes kérdést jelent. Míg a sportoló számára az érem eszmei értéke szinte felbecsülhetetlen, s számos gazdasági előny is kapcsolódik hozzá, addig a biztosító társaságok gyakorlati oldalról igyekeznek megfogni az érem értékét.

Annyi bizonyos, a sportolók egy másik vagyontárgyhoz hasonlóan köthetnek majd biztosítást érmükre, azonban nem lesz majd egyszerű az értékről megállapodni a társaságokkal a biztosítási összegről. Ráadásul ebben az esetben pótlási értékről nem is igazán lehet beszélni.

A brit Aon műtárgypiaci szakértője szerint az olimpiai aranyérem bármilyen, az elvesztésből, vagy fizikai sérülésből származó kockázatra biztosíthatóak. Az érem valós értéke igen alacsony, mivel magas arányban tartalmaz ezüstöt, ennek azonban akár tízszeresét is elérheti a kereskedelmi értéke, amennyiben figyelembe veszik a brit olimpiai csapat teljesítményét, illetve azt, hogy London ad otthont a 2012-es olimpiának.

Műtárgy - biztosítható

Üzleti szempontból az aranyérem nevezhető alternatív befektetési formának is, de akár azt is mondhatjuk, hogy műtárgyról van szó, mint azt az Aon brit képviselőjétől is megtudhattuk. Nézzük, itthon milyen lehetőségeink vannak a műtárgybiztosításra!

A birtokunkban lévő műtárgyak biztosítását egy lakásbiztosításon keresztül is megoldhatjuk, ugyanis ezek két részből állnak össze. A lakásbiztosítás egyik része az ingatlan épületrészének biztosítása, másik összetevője pedig a lakásban megtalálható ingóságokra vonatkozó vagyonbiztosítás. Persze ekkor még nem is gondoltunk a különböző kiegészítő módozatokra...

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ha a lakásbiztosítás mellett tennénk le a voksunkat, nem árt jól az eszünkbe vésni, hogy mivel az egyes termékek nem minden esetben követik automatikus módon az értéktárgyakban bekövetkezett változást, ezért érdemes bizonyos időközönként felülvizsgálni a szerződésben szereplő értékeket, annak érdekében, hogy elkerüljük az alulbiztosítottságot és ne maradjunk hoppon amennyiben kárkifizetésre kerülne sor.

Külön vagyontárgyra is köthető

Ha nem lakásbiztosítás keretén belül szeretnénk védelmet a birtokunkban lévő műtárgyra, úgy lehetőség nyílik adott vagyontárgyra szóló biztosítás megkötésére. Ha a szóban forgó műtárgy jelentős értéket képvisel, úgy biztosítása megoldható az úgynevezett all-risk típusú biztosításokkal is. Ezek lényege, hogy minden olyan esetben teljesít a biztosító, amely nem szerepel kivételként a biztosítási szerződésben.

Ha már megvan, hogy milyen biztosítást szeretnénk kötni műtárgyainkra, még mindig nem egyszerű a helyzet, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora a biztosítási fedezet alá vont tárgyak értéke (ami az érmek esetében ugye különösen kényes kérdés).

A hagyományos műtárgyak esetében az egyes biztosító társaságok előírhatják, hogy az adott műkincsekről tételes jegyzéket készítsünk, sőt hivatalos értékbecslő által készített értéklistát is elkérhetnek, például abban az esetben, ha a biztosítani kívánt tárgyak értéke meghalad egy bizonyos - a biztosító által meghatározott - összeget, s nincs róla számla vagy azok értékét igazoló egyéb hiteles dokumentummal.

A műtárgyak biztosításának értéke több tényezőtől is függ, így például a tárolási módozattól, vagy akár a kiépített védelmi rendszertől. Egy azonban bizonyos, az olimpiai érmek értéke mögött az összetevőkön (legyen az nemesfém, vagy akár kő), az elkészítésébe fektetett munkán túl számos egyéb tényező is áll tehát. Az érem az egyén, vagy a csapat sikerének szimbóluma. Éveken keresztül tartó kemény munka előzi meg a győzelmet, s a cél elérése csupán kevesek számára adatik meg.

Októberben újra biztosítási konferencia a Portfolio és a Pénzcentrum szervezésében. Részletek itt!

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. március 21. 10:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
Bankmonitor  |  2026. március 21. 09:12
Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjesztheti...
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?