21 év működés után május végén végleg bezár Budapest kultikus underground kocsmája.

22%-kal nőtt a legnagyobb hazai hirdetési portálon kínált hibrid gépjárművek iránti kereslet 2024 első negyedévéhez képest. Jól mutatja a hajtáslánc általános népszerűségét, hogy az érdeklődések számának megugrása mellett az átlagárak érdemben változatlanok maradtak. Az átlagéletkor, valamint az átlagos futásteljesítmény viszont megnőtt a ‘24-es számokhoz viszonyítva. A portál megnézte, hogy áll most a hibrid autók helyzete az egy évvel ezelőtti állapothoz mérten.
A hibrid járművek térnyerése a használtautó-piacon továbbra is töretlen. Míg 2024 első negyedévében a Használtautó.hu kínálatában szereplő hibrid modellek átlagára 11 millió forint volt, 2025 azonos időszakában ez az összeg enyhén csökkenve 10,9 millió forintra módosult. Az autók átlagéletkora eközben alig változott: a tavalyi 4,2 évről idén 4,4 évre emelkedett. A futásteljesítmény átlagosan 7%-kal nőtt, de továbbra is viszonylag alacsony, 96 900 kilométer. Az érdeklődés és a kínálat is bővülést mutat: a telefonos és online megkeresések száma 22%-kal emelkedett, míg az elérhető hirdetéseké 8%-kal.
A 2025 január–márciusi adatok alapján összeállított népszerűségi listán 10-ből 6 helyet a Toyota foglal el, 8-at ha a Lexust is hozzávesszük. A legnépszerűbb modellek továbbra is a C-HR, a Corolla és a RAV4. A Prius átlagos futásteljesítménye 24%-kal nőtt, ami a modell tartósságát jelzi. A prémium szegmenst képviselő Lexus RX és NX modellek továbbra is stabilan jelen vannak a mezőnyben, miközben a Mitsubishi Outlander és a Ford Kuga is megőrizték helyüket a tíz legnépszerűbb hibrid autó között.
"A hibrid autók piacán továbbra is a Toyota dominál, beleértve a Lexus modelleket is.. Érdekesség, hogy a Prius a magas futásteljesítménye ellenére továbbra is népszerű választás, míg az új CH-R modell megjelenése hozzájárult a Toyota-kínálat átlagéletkorának csökkentéséhez. A magyar autóvásárlók is egyre inkább felismerik a hibrid hajtás előnyeit: a kereslet számottevően nőtt az előző évhez képest. Az átlagárakat tekintve a hibrid piac továbbra is stabil képet mutat." - fűzte hozzá Lőcsei Dániel, a Használtautó.hu brand managere.

Megmutatta vadiúj Ferrariját a dúsgazdag Jákob Zoli: 260 millióért vehette az 1000 lóerős csúcsgépet
Átvette vadonatúj Ferrariját a milliárdos Jákob Zoltán, az 1000 lóerős szuperautó 260 millió forintba kerülhet

Sok idős magyar bukja a jogosítványát egy új szabály miatt? Ez alól nem lesz kibúvó, mindenkit érint
Az EU egységes digitális vezetői engedélyt vezet be, de a jogosítványok meghosszabbításának feltételeiről a tagállamok dönthetnek. A háziorvosok szerepe is megnőhet.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


