A Tesla Model 3 májusban már kétszer annyi érdeklődőt vonzott, mint a legnépszerűbb hibrid modell, a Toyota Corolla.
A DataHouse legfrissebb előzetes adatai szerint márciusban minden eddiginél magasabban alakult a belföldi használtautó-adásvételek száma: a hazai piacon az elmúlt hónapban mintegy 84 500 személygépkocsi cserélt gazdát. Ez az érték közel 13 százalékkal haladja meg a tavaly márciusi értéket. Bár az elmúlt egy év során a havi forgalom több esetben is ostromolta a 80 ezres szintet, először fordult elő, hogy ilyen látványosan meg is haladta azt - olvasható a Jóautók.hu közleményében.
„Már az előzetes számok alapján is kijelenthető, hogy sosem látott csúcsra ért a használtautó-piac. A kiugró adat nem köthető egy adott tényezőhöz, az több tendencia egyirányú hatásának eredménye – mondta Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Miközben a lakosság egyre nagyobb része pótolja a korábbi években elmaradt autóbeszerzéseit, a reáljövedelmek növekedése önmagában is élénkíti a piacot. Emellett hosszú távon a hazai személygépkocsi park folyamatos bővülése is abba az irányba hat, hogy a következő időszakokban egyre gyakrabban láthatunk majd 80 ezer feletti havi forgalmi értékeket. Tíz éve ugyanis még csupán 3,1 millió személygépkocsi volt forgalomban, ma pedig már több mint 4,2 millió.”
Az adatok szerint a belföldi használtautó-piacon az első negyedévben is hat márka autói biztosították a teljes forgalom közel felét (49%). Az első helyen az Opel áll: ebből a márkából közel 25 ezer példány cserélt gazdát, ami 10,3 százalékos részesedést jelent. A Volkswagen, amely 2019 óta áll a második helyen, 10,2 százalékos részarányával stabilan tartja ezt a pozícióját.
A harmadik helyen található Suzuki az éves forgalomból 8,2 százalékot tudhat magáénak. A Ford a negyedik helyen áll 8,1 százalékkal. A BMW az ötödik 6,3 százalékos részesedéssel, a hatodik helyen pedig jelenleg a Toyota áll 5,6 százalékos részaránnyal, miután helyet cserélt az immár hetedik Skodával.
Miközben a használtautó-piacon 2025 első negyedévében gazdát cserélő 238 100 személyautó mennyisége 6,4 százalékkal magasabb az előző év hasonló időszakában regisztrált 223 700-as értéknél, az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 32 800 darab volt, ami csupán 3,7 százalékkal múlja felül az egy évvel korábban mért 31 700-as értéket.
Zseniális vagy teljes zsákutca? Teszten a nagycsaládosok Teslája: ezt kínálja 23 millióért Elon Musk
Az év elején érkezett meg Európába a Tesla Model Y hétszemélyes változata, amely a megszokott családi SUV-formát próbálja még tovább feszíteni.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







