2025. december 5–14. között 20 Ft/liter egyedi kedvezményt kapnak a 95-ös és PRO100-as benzin árából, minimum 10 liter tankolása esetén.
Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése Budapest és Győr között 2025 augusztusában. A kormány által jóváhagyott, 800 milliárd forintos beruházás 100 év viszonylatában a legnagyobb autóút- és autópálya-építés lesz - jelentette be az építési és közlekedési miniszter csütörtökön esztergomi sajtótájékoztatóján.
Lázár János hozzátette, a teljes, 78 kilométeres szakasz 2029 elejéig készülhet el. Elsőként a Budapest és Bicske közötti 24 kilométeres szakasz készül el, mely rendkívül összetett, hiszen Budapest agglomerációját, elővárosi közlekedését is érinti. A miniszter kiemelte, megépül az M100-as autópálya bekötését lehetővé tevő csomópont és a kormány előzetes versenytárgyalásra bocsátja az M1-est Esztergommal összekötő, 35 kilométeres szakasz megépítését. A beruházás költségét 500 milliárd forintra becsülik. A tervek szerint az M100-as kétsávos, leállósáv nélküli autóút lesz.
A kivitelezést három szakaszra bontják: az első az M1-estől Zsámbékig tart, a második innen Kesztölcig, a harmadik tovább Esztergomig. A középső szakaszon három alagútra és számos völgy áthidalására lesz szükség. A három szakaszra együtt és külön-külön is lehet pályázni. Lázár János elmondta, jók az esélyei annak, hogy az M100-as építése két szakaszon már 2026 tavaszán elkezdődhet. A nyomvonal mentén 650 telek megvásárlásáról van szó, ebből 250 telket az állam már megvásárolt. Erre a kormány rendelkezik forrásokkal és a minisztériumnak is van pénze. Az idén 1,5-2 milliárd forintot költenek Zsámbék és a többi település térségében telekvásárlásra, így a közbeszerzések megjelenésére rendezettek lesznek a tulajdonviszonyok - ismertette a miniszter. Szólt arról is, hogy az M100-as autópálya Esztergomtól északnyugatra egy új Duna-híd megépítésének szükségességét is magával hozza, a most működő komp vonalában.
A közúti és vasúti híd helyének kijelölésére előzetes tanulmányterv készül. Elmondta, 2010-ben 1273 kilométer volt Magyarországon a gyorsforgalmi úthálózat hossza, ezt 2026-ra 2000 kilométerre növelik. A miniszter kiemelte, jelenleg is folyik az Esztergomot védő gát első ütemének építése, ez másfél kilométer hosszú lesz. A védővonal folytatása 20 milliárd forintot igényel, ennek terveit az Országos Vízügyi Főigazgatóság 2025 őszére készíti el, azt követően Esztergom önkormányzatával közösen nekikezdhetnek a védmű folytatásának. Lázár János az Esztergomban megvalósuló fejlesztéseket sorolva elmondta, hogy az önkormányzat lehetőséget kap a városban lévő, állami kezelésű közutak felújítandó szakaszainak kijelölésére, erre egymilliárd forintot fordíthat a Magyar Közút. Kitért arra: ma vasúttal 1 óra 4 perc alatt lehet Esztergomból Budapest belvárosába bejutni.
A vonal felújítása előtt évente 2,5 millió utazás zajlott a szakaszon, 2024-ben az ország és vármegyebérletnek köszönhetően 7 millió. Lázár János azt mondta, ígéretet tett arra, hogy egy éven belül felújítják az Esztergom-kertvárosban található pályaudvart. Ezt a MÁV saját beruházásaként fogja megvalósítani, Nagy Bálint közlekedési államtitkár felügyeletével. Kiemelte továbbá, hogy Hernádi Ádám (Fidesz-KDNP) polgármester kezdeményezésére a Volán öt új, 18-20 személyes buszt telepít Esztergomba 2026 áprilisáig. Ezek a távol eső városrészekről is eljuttathatják az embereket a város központjába. A miniszter támogathatónak nevezte a polgármester azon kezdeményezését is, hogy a térség 130 ezer lakóját ellátó, elavult és alkalmatlan kórház helyett zöldmezős beruházásban egy új egészségügyi intézmény épüljön.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"Úgy gondolom, sokkal jobban megéri a közösségeknek új kórházakat építeni, mint a régiekből nagy nehezen valamit újjáépíteni" - fogalmazott, majd hozzátette, javasolni fogja a miniszterelnöknek, hogy vidéken néhány városban új kórházat hozzanak létre. Lázár János újságírói kérdésre válaszolva elmondta, Budapesten a budapestiek nélkül fejlesztéseket végrehajtani nem lehet, így a kormány tudomásul veszi a főváros elővásárlási jogát Rákosrendezőre.
A miniszter azt tanácsolta az önkormányzatnak és az arab befektetőknek, hogy tárgyaljanak egymással, mert "ritkán jelentkezik valaki Budapesten, hogy 12 milliárd eurót, 5000 milliárdot elköltene ebben a városban". "Személyes mániájának" nevezte, hogy a területen lévő, 300 ezer köbméter hulladéknak el kell tűnnie, azt mondta, ezt a fővárosnak meg kell oldania.
Őrült terepjárót készül piacra dobni a Mercedes: a magyar elit kedvence lehet az új csúcs G-osztály?
A Mercedes-Benz bemutatta az első képeket az új G-osztály Cabrioletről, amely közel tíz év után hozza vissza a legendás terepjáró nyitott változatát.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








