Jelentősen visszaesett a BMW árbevétele és profitja a harmadik negyedévben, elsősorban a kínai piac gyengélkedése és a vállalati átalakítások költségei miatt.
Kevés figyelmet fordítanak a vállalatok az elektromos autókat érő balesetek, tűzesetek megelőzésére vagy megfékezésére. Viszont ha a baj megtörténik, nem árt, ha tudjuk, hogyan kezeljük.
A hazai zöld rendszámos járművek száma már nyáron átlépte 100 ezret, és a 2024-es év végére a tisztán elektromos járművek száma is 70 ezer fölé nőtt. Ezzel már most kilencszer annyi teljesen elektromos autó fut a magyar utakon, mint négy évvel ezelőtt, 2026-ra pedig várhatóan ez ismét megduplázódik.
Ehhez az is hozzájárult, hogy a vállalatok tavaly februártól, október óta pedig könnyített feltételekkel igényelhetnek állami támogatást tisztán elektromos személyautó, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. Ezzel a lehetőséggel 2024-ben mintegy 4600 vállalkozás élt, akik összesen 5400 gépkocsi megvásárlásához pályáztak a támogatásra az Energiaügyi Minisztérium 2025. január 1-jén közölt adatai alapján.
Számos vállalat, illetve épület- és irodaház-üzemeltető számára új kihívást is jelent mindez: az e-járművek által használt parkolóházaknak ugyanis speciális tűzbiztonsági megfontolásoknak is eleget kell tenniük. 2024-ben a katasztrófavédelem tűzvédelmi műszaki irányelvei is frissültek. Az ezeknek való megfelelés, tehát a magas szintű tűzbiztonság megteremtése érdekében az üzemeltetőknek mielőbb érdemes lépniük, többek közt a még gyorsabb tűzérzékelést és beavatkozást lehetővé tevő tűzvédelmi megoldások alkalmazása felé
- hívja fel a figyelmet Seres Zoltán, a Siemens Zrt. tűzvédelmi szakértője.
Megállítani a láncreakciót: tűzterjedés elleni védelem
A 2024-ben közzétett irányelvek az épületszerkezetet, a parkoló elrendezését, valamint a hő- és füstelvezetést tekintve is új ajánlásokat fogalmaznak meg, és kiemelten foglalkoznak az elektromos járművek által használt gépjárműtárolókban való tűzterjedés elleni védelemmel. E téren a korai tűzérzékelés kulcsfontosságú, amelyhez a hagyományos eszközökön túl, már innovatív, még hatékonyabb megoldások is rendelkezésre állnak.
Az egyik ilyen lehetőség a levegőmintavételes füstérzékelő (ASD) technológia. Ez az integrált füstérzékelő rendszer a védendő, akár több mint 6 ezer négyzetméteres beltéri területet fokozott érzékenységgel, folyamatosan monitorozza, úgy, hogy a csőhálózatán elhelyezett lyukakon keresztül levegőmintákat szív be, és ezeket értékeli ki egyetlen központban. Ezt a megoldást egy épületmenedzsment rendszerrel összekötve, füst érzékelése esetén, akár további tűzvédelmi intézkedések is automatikusan életbe léphetnek: lekapcsolható például az érintett e-töltősor áramellátása, vagy azonnal elindítható a HVAC-rendszeren keresztül a füstelvezetés, ezekkel is csökkentve az esélyét a tűz elterjedésének, illetve további károk keletkezésének.
Ezt a védelmet kiegészíthetik továbbá az olyan pontszerű füstérzékelők, amelyek az intelligens jelkiértékelő algoritmusok alapján alkalmasak a zavaró tényezők, például a por vagy a kipufogógáz kiszűrésére. Azaz valóban csak a „megfelelő típusú” füst esetén jelezzenek, megbízhatóbbá téve így az egész rendszert
– magyarázza a szakértő.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Észlelni a problémát: vizuális füst- és lángérzékelés
Azzal is értékes másodpercek takaríthatóak meg a tűzterjedés elleni védekezésben, ha nem csak a füstöt, hanem már a parázsló tüzet is felismeri a tűzvédelmi rendszer. Erre képesek már a képváltozásokat egy algoritmus alapján folyamatosan analizáló, videós tűzérzékelő kamerák. Ezek optikai úton, folyamatosan pásztázva és elemezve a környezetet azonosítják akár a legapróbb füst- és lángforrásokat, szintén különbséget téve azok forrása között
– mutat rá Seres Zoltán.
Ez a megoldás nagy belmagasságú, félig nyitott terek esetén vagy akár kültéren is alkalmazható, mivel a légáramlás nem tudja megzavarni az optikai érzékelőket, és alacsony intenzitású megvilágítás esetén is működik. Azaz ideális kiegészítő védelmet biztosít például kültéri e-töltőknél, ahol a nagyértékű berendezések és a járművek védelmét más módon egyáltalán nem, vagy csak nagyon körülményesen lehetne megoldani.
Ha már megtörtént a baj: oltás vízköddel
A korai tűzérzékelést korszerű oltási technológiákkal párosítva az akkumulátoroknál keletkező tüzek is hatékonyan megfékezhetőek. Magasnyomású vízködös – azaz magas nyomáson porlasztott vízzel történő – oltással gyorsan lehűthetőek az akkumulátorcellák, megszakítva ezzel az égési láncreakciót, és megakadályozva a tűz átterjedését.
Ennél az oltási technológiánál a hűtési hatás elérése érdekében a rendszer akár négyszázszorosára is képes megnövelni egy vízcsepp felszínét, ezzel is megsokszorozva a víz hűtési és oltási hatékonyságát. Az akkumulátortüzeknél pedig különösen fontos a hűtés így elért folyamatossága, mivel a tűz újragyulladásának kockázata is magas.
Bejelentette Magyar Péter: jön a szigor az elektromos rollerekre, életkori korlátozást is bevezetnek
A szabályozás a teljesítményük alapján két csoportra osztja a járműveket: a legfeljebb 25 km/órás sebességre képes, kis teljesítményű rollereket 14 éves kortól lehet majd vezetni.
Megindul a drágulás a hazai kutakon: brutális áremelés jöhet egy héten belül a benzinnél, gázolajnál
Hetekig nem változtak az üzemanyagárak, a következő időszakban a benzin akár 10, a dízel pedig 20 forinttal is drágulhat literenként.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







