Súlyos fordulat Magyarországon: az euró bevezetése hozhatja el a kegyelemdöfést a kiváltságosoknak?
A szakértők szerint a kormánypozícióba került Tisza Pártnak nehéz strukturális reformokkal kell szembenéznie.
A szakértők szerint a kormánypozícióba került Tisza Pártnak nehéz strukturális reformokkal kell szembenéznie.
A potenciális hazai munkaerő-tartalék, vagyis a munkanélküliek, az alulfoglalkoztatottak és a dolgozni kívánó inaktívak tábora meghaladja a 300 ezer főt.
A kormányfő bejelentése szerint öt adónem is megszűnik, be szertnének zárni sok kiskaput, illetve a vállalatok adóinak szigprításáról is döntöttek.
A YouTube hőskora, amikor még munka mellett, egy garázsból videózva is világhírnévre lehetett szert tenni, lényegében véget ért.
A magyarországi vállalatok továbbra is komoly kihívásokkal szembesülnek a fizikai munkavállalók toborzásában.
Az öböl menti vállalatok a héten kezdik közzétenni második negyedéves gyorsjelentéseiket...
Az erősödő forintnak a legtöbben örülnek, hiszen olcsóbbá válhat a külföldi nyaralás, mérséklődhet az infláció, és csökkenhetnek az importált termékek árai.
A munkáltatók gyakran az információhiány miatt ódzkodnak attól, hogy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztassanak.
A forint az euróval szemben 2026 június végéig 2025 végéhez képest közel 9,5%-ot erősödött, miközben több alkalommal is többéves csúcsra került a hazai deviza.
Mario Draghi, az Európai Központi Bank korábbi elnöke már a csúcstalálkozó előtt arra figyelmeztetett, hogy Európában évente mintegy 800 milliárd eurós beruházási rés mutatkozik.
Az OTP Csoport négy év folyamatos előrelépést követően idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
Az elszabaduló beszerzési és fenntartási költségek miatt az európai vállalatok egyre nagyobb arányban térnek át a használt autók lízingelésére.
Növekvő munkaerőhiány, háttérbe szoruló seniorok és AI-forradalom – beszámoló a The Seniors konfernciáról.
Kína exportkorlátozásokat vezetett be 10 amerikai vállalattal szemben, válaszul arra, hogy Washington újabb kínai cégeket vett fel a hadsereghez köthető vállalatok feketelistájára.
A negyvenöt év feletti magyar álláskeresők elsöprő többsége szembesül életkori diszkriminációval, miközben a vállalatok nincsenek felkészülve a generációváltásra.
Bár a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása, a törvény a gazdasági növekedés támogatását is előírja számára.
Három egymást követő héten mind a három meghatározó nemzetközi hitelminősítő befektetésre ajánlott kategóriában tartotta Magyarországot.
A közel négy éve stagnáló magyar gazdaság újraindítása az új kormány legfontosabb feladata - véli Békés Gábor.
A következő tanévtől megszűnik a kancellári rendszer a szakképzésben, így a jelenlegi kettős irányítást egyszemélyi vezetés váltja fel.
A felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók egy része kiváltható alacsonyabb képzettségű, de MI-eszközökkel támogatott dolgozókkal