Kánikulával indul a jövő hét jellemzően 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérsékletekkel, majd szerdán hidegfront érkezik, többfelé várható csapadék és a hőmérséklet is kissé visszaesik.

Ilyen nincs, nyáron is gigafelújítás lesz az M7-esen: rengeteget ülhetnek dugóban a Balatonon nyaralók
Nyáron is felújítási munkák lesznek az M7-esen. Az MKIF szerint az autópálya Érd és Székesfehérvár közötti szakaszán az aszfaltburkolat átlagéletkora meghaladja a 15 évet, állapota gyorsan romlik, intézkedni kell.
"Bár tavalyi évhez hasonlóan, idén is úgy terveztük, hogy a vakáció ideje alatt nem lesznek előre tervezett munkák Budapest és a Balaton (Balatonvilágos) között az M7-es autópályán, viszont az útburkolat állagromlása miatt és így az utazóközönség biztonságának érdekében, sajnos több helyen is elkerülhetetlenné vált a felújítás" - közölte a MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Hozzátették, a munkák egy része már nem várhat őszig. Azokat a nyári hónapokban el kell végezni.
Hogy a legkevésbé akadályozzuk a nyári szezonális forgalmat, ezért a munkák ütemezésekor csak azokon a szakaszokon fogunk munkát végezni, ahol már most is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére, és ezt is a forgalmi szempontból kevésbé terhelt napokon
- fogalmazott az MKIF.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy:
- csak kedd és péntek közötti napokon lesznek terelések és munkavégzés, június és július hónapban – augusztusban nem,
- csak a Budapest felé tartó oldalon, Székesfehérvár és az M0 autóút közötti szakaszon dolgoznak,
- és ott is csak úgy, hogy két sávon biztosítani lehessen a folyamatos haladást,
- de lesz, amikor pihenőhelyen, csomóponti ágon végeznek a felújítást. Ilyenkor ott zárás is lehetséges. Erről, mint eddig is, előre és időben tájékoztatást adnak,
- fontos azonban, hogy az őszi időszakban elkerülhetetlen lesz, hogy a Balaton felé tartó oldalon is folytassák a feladataik elvégzését.
Kiemelték: az M7 autópálya Érd és Székesfehérvár közötti szakaszán az aszfaltburkolat átlagéletkora meghaladja a 15 évet. Az utóbbi időben a pálya ezen szakaszának állapota több helyen is gyorsan romlott. Ezért ezen az 54 km-es autópálya szakaszon a nyári időszakban, legalább 8 km sávhosszban cserélni kell a tönkrement burkolatot (a sávhossz jelentése: ha egy 1 km-es autópályaszakasz mindkét oldalán mindkét sávot /külső és belső/ is megújítjuk, az 1*4=4km-nek felel meg).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az M7-es nyári felújítása is része Magyarország legnagyobb gyorsforgalmi útfelújításának. Ennek során a 2023 és 2025 közötti három évben az MKIF Zrt. által üzemeltetésre, felújításra átvett 1237 km-ből 538 km út újul meg, kap a tönkrement burkolat helyett új aszfaltot, ha szükséges több rétegben. 2023-ban a teljes főpálya 19%-a újult meg (3,6 millió négyzetméteren), idén újabb 20% megújítását tervezzük (várhatóan 4 millió négyzetmétert). Csak az M7-en idén közel 1,5 millió négyzetméteren terítünk le új burkolatot
- fogalmaztak. A tereléseket, mint eddig is időben és előre jelzik Facebook oldalukon és a honlapon, valamint az Útinformon keresztül is.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


