A mai kvíz során próbára teheted a KRESZ-tudásod. Lássuk, mennyire ismered jól a közlekedési szabályokat!
Az M1-es autópályán szombaton történt halálos tömegbaleset vizsgálatához kér segítséget - érdemi információt, valamint mobileszközzel vagy kamerával rögzített kép- illetve videófelvételt - a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A police.hu oldalon kedden megjelent közleményben azt írták: a rendőrség közúti baleset okozásának gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik, a halálos tömegszerencsétlenség okának és körülményeinek tisztázása szakértők bevonásával megkezdődött.
A közlekedési baleseti vizsgálók azt kérik, aki a balesettel kapcsolatban érdemleges információval, illetve mobileszközzel vagy fedélzeti kamerával rögzített kép- illetve videófelvétellel rendelkezik, jelentkezzen a rendőrségen.
Az információkat a külön erre a célra létrehozott m1baleset@pest.police.hu e-mail címre várják.
Hozzátették: annak érdekében, hogy a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) minél hamarabb intézkedhessen, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a tömegszerencsétlenség azonosított károsultjai kárigényeiben soron kívül gondoskodik a szükséges rendőrségi igazolások kiállítására és megküldésére. Az igénybejelentéseket szintén az m1baleset@pest.police.hu elektronikus címre várják.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A tömegbaleset szombaton 14 óra 30 perc körül az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, a 26+600-as kilométerszelvényben történt, Herceghalom térségében. A balesetben 41 jármű volt érintett.
A tragédiában egy 44 éves budapesti férfi meghalt, további 39 ember megsérült, közülük ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonöten könnyebben.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








