Látványosan átalakult a hazai autópiac az elmúlt hónapokban: megindult az árverseny az új autóknál, egyre komolyabb tényezővé válnak az eddig kevésbé ismert márkák.
A következő évtől a VIII. kerületben élő lakóknak is fizetniük kell majd a parkolásért.Az első autó után az A zónában 30 ezer forintot kell fizetni évente, a második gépjármű esetén viszont már 75 ezer forintot.
Januártól a VIII. kerületben élő lakóknak is fizetniük kell a helyi parkolásért – döntött a józsefvárosi képviselő-testület. A Színes Erzsébetváros bejegyzése alapján a lakossági parkolási engedélyek eddig 100 százalékos önkormányzati támogatást kaptak, de ez a kedvezmény lakásonként az első autó esetében 80 százalékra, a második autó esetében 50 százalékra csökken.
A megújult fővárosi parkolási zónákhoz alkalmazkodva Józsefvárosban a lakossági parkolási engedélyeket a kerületben lévő “A”, “B” és “C” zónák alapján határozzák meg.
Első autó után
- az A zónában évente 30 ezer forintot
- a B zónában 24 ezer forintot
- a C zónában 18 ezer forintot kell fizetni.
A második autó után
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- az A zónában 75 ezer forintot
- a B zónában 60 ezer forintot
- a C zónában pedig 45 ezer forintot kell fizetni évente.
A nagycsaládosok az első autójukra 90 százalékos, a második autóra 75 százalékos kedvezményt igényelhetnek, a kerületi nyugdíjasok pedig az első gépjárműre 90 százalékos támogatásra nyújthatják be igényüket.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







