Vegyes első negyedévet zárt az AutoWallis: bár a működési hatékonyság javult és az üzemi eredmények nőttek, a vállalat nettó eredménye veszteségbe fordult.
Újabb kedélyeket borzoló esetet rögzített a Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája az M3-as autópályán. Néhány nappal ezelőtt egy személyautó defektet kapott, emiatt nekiment az elválasztó korlátnak, megpördült az autó, így az a forgalommal szemben állt meg az autópálya belső sávjában. Az autóban egy család utazott kislányukkal, az édesapa az esetet követően bármilyen óvintézkedés és segítség kérése nélkül maga kezdte meg a kerékcserét, gyakorlatilag közvetlen életveszélyben. A káli mérnökségének művezetője az esetet észlelve azonnal a helyszínre sietett és saját testi épségét kockáztatva nemcsak a családot mentette meg egy esetleges tragikus balesettől, hanem még a defektes autót is sikerült kiszednie a forgalomból, ezzel további baleseteket megelőzve.
A közutas művezető a helyszínre érve nagyon gyorsan cselekedett, a folyamatos forgalom közepette a gyermeket kiemelte az elválasztósáv korlátja mögül és a család minden tagját biztonságban átjuttatta a leállósáv melletti szalagkorlát mögé. Saját életét kockáztatva megkísérelte a defektes autó mentését is, ám ekkor egy személyautó szinte az utolsó pillanatban állt meg a kocsi előtt, az utána érkező kisteherautó majdnem belecsapódott a két járműbe, végül mindössze 10 centivel a személyautó mögött tudott megállni. Így a közutas művezető elsőként inkább a figyelemfelhívás mellett döntött, villogott az autóval és saját láthatósági mellényét lekapva, a feje felett pörgetve próbált jelezni az érkező sofőröknek.
A rendőrség is a helyszínre érkezett, a művezetőnek sikerült egy gyors mozdulattal az autót is kimentenie a forgalomból és szerencsére végül a családtagok és a közlekedés többi résztvevője is megúszta sérülés nélkül az esetet.
A videón látható, hogy a káli művezető kiérkezése előtt a család vélhetően nem észlelte, mennyire veszélyes helyzetben vannak, pedig egyálalán nem garantált, hogy az autópályán, ingerszegény környezetben, magas sebességgel haladó autók és kamionok időben észre tudnak venni egy álló járművet a haladó sávokban. A Magyar Közút ezért legújabb videójával arra biztat mindenkit, ha veszélyes helyzetbe kerül a gyorsforgalmi utakon, azonnal húzódjon a leállósáv melletti szalagkorlát mögé és kérjen segítséget a 112-es számon a további balesetveszélyes helyzetek elkerülése érdekében.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








