A szeptember 2-i közlekedési helyzetet jelentős torlódások, műszaki mentések és útépítési munkálatok nehezítik az ország több pontján.
Szombat délután az M1-M7 közös bevezetőjén a Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája előtt büntetőfékezett egy kis furgon, melynek következtében három autó is balesetezett. A felvételeken jól látszik, mennyire balesetveszélyesek az ilyen esetek, ezért is kéri a közútkezelő az autósokat, hogy soha, semmilyen helyzetben ne cselekedjenek hasonló módon a többi közlekedővel szemben.
A Magyar Közút felvételén jól látszik, hogy az M1-M7 bevezetőjénél a távolból érkezik egy szürke kisfurgon, ami először kivág egy jármű mögül, majd gyorsan bevág elé és állóra fékez, így a mögötte lévő autósoknak is meg kell állni, többeknek sikerül, de az egyik autós hiába fékez és próbál elmanőverezni, nem tudja elkerülni az ütközést és több autónak is nekicsapódik - írja közleményében a Magyar Közút.
A videón is jól látható, hogy mennyire balesetveszélyes és akár személyi sérüléssel járó esetek is történhetnek ilyen helyzetekből. A Magyar Közút ezért határozottan kér valamennyi járművezetőt, hogy ne kövessék az ilyen autósok példáját, maguk és a többi közlekedő biztonsága érdekében. A Magyar Közút kamerafelvételei elérhetőek a társaság hivatalos Instragram oldalán.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







