14 °C Budapest
Power supply connect to electric vehicle for charge to the battery. Charging technology industry transport which are the futuristic of the Automobile. EV fuel Plug in hybrid car cimlapi

Döbbenet: ezekkel az autókkal 74 százalékkal olcsóbb minden megtett kilométer

2021. november 22. 15:34

Több mint 39 ezer villanyautó van forgalomban hazánkban. A tisztán elektromos autókkal 42 millió kilométert tettek meg 2020-ban a hazai nyilvános töltőhálózaton vételezett árammal. A hagyományos üzemű autók esetében körülbelül 35 forintba kerül egy megtett kilométer, e-autóval ez mindössze 9 forint. Tízből nyolc autós váltana elektromos járműre, ha tudná tölteni munkahelyén.

Már 19 ezer teljesen elektromos és 20 ezer tölthető hibrid, azaz összesen 39 ezer zöld rendszámos autót helyeztek üzembe Magyarországon, tíz éven belül pedig akár meg is tízszereződhet a számuk – derült ki az E.ON Hungária Csoport szakmai rendezvényén, amelyen az e-mobilitás jövője és a hazai piac helyzete volt a téma. Az eseményen kiderült, a teljesen elektromos autók száma csak októberben mintegy 6 százalékkal nőtt a pályázati lehetőségeknek köszönhetően.  A hazai töltőhálózaton vételezett áram mennyiségét nézve a nyilvános töltésekkel 42 millió kilométert tettek meg az e-autósok 2020-ban, ezzel 5100 tonna széndioxid-kibocsátástól kímélték meg a környezetet.

Az elektromos meghajtású autók dinamikus növekedését a töltőhálózati infrastruktúra további fejlesztésével lehet kiszolgálni. Jelenleg Európában negyedmillió hagyományos és 38 ezer gyorstöltő található, de ahhoz, hogy a technológia minél könnyebben elérhető legyen minden környezettudatos autós számára, nélkülözhetetlen az otthoni, munkahelyi töltőpontok kiépítése. A világpiacon mindeközben fordult a trend: a tavalyi volt az első olyan év, amikor több új elektromos és hibrid autót helyeztek üzembe Európában (1,4 millió), mint Kínában (1,2 millió).

Az e-töltő mint alapinfrastruktúra

E-mobilitás szakértők szerint a jövőben két irányzat határozza majd meg a közlekedést. Az elektromos autózás már a mindennapjaink része, és folyamatosan egyre nagyobb teret nyer, míg a nehézgépjárművek esetében a hidrogén technológia elterjedésére számítanak a jövőben. Az elektromos autózáshoz egyre fejlettebb infrastruktúra társul: míg 6 éve egy-egy országon belüli utazásnál 4-5 alkalommal kellett megállni útközben tölteni, addig manapság egyetlen töltéssel kivitelezhető ugyanaz az utazás, és ez a rendszer folyamatosan fejlődik.

A Jövő Mobilitása Szövetség felmérése szerint a hazai autósok is egyre nyitottabbak a zöld közlekedésre, több mint 80 százalékuk venne elektromos autót, ha tudná tölteni a munkahelyén. „Országszerte több mint 1500 töltőpont, több mint 30 tisztán elektromos modell és az állami támogatás teszi könnyebbé a dolgát annak, aki a villanyautó mellett dönt” – mondta Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke, aki hozzátette, az elektromos hajtás nemcsak az autók esetében egyre népszerűbb, az elektromos rollerek, robogók és kerékpárok piaca is dinamikusan növekszik.

Tévhit a magasabb költség

Az elektromos autózással szembeni fő aggály az ár, a legtöbben azonban jellemzően csak az autó vásárlási árát veszik figyelembe, nem számolják ki a teljes élettartamra vonatkozó költségeket, pedig érdemes. A villanyautóknak ugyanis amellett, hogy a „tankolás” díja is kedvezőbb, minimális a szervizigényük, ráadásul a szervizelés költsége negyede egy hagyományos autó szervizdíjának. Tóth András István, az E.ON Energiamegoldások Kft. megoldásértékesítési igazgatója a szakmai rendezvényen kiemelte, hogy a fenntartható és tiszta közlekedés akkor tud igazán elterjedni, ha pénzügyileg is fenntartható, és az ügyfeleknek anyagilag is megéri az e-autó mellett dönteni.

E-flotta ügyfeleink tapasztalatai alapján a benzinüzemű autók esetében egy megtett kilométer teljes költsége 35 forintra jön ki, míg az elektromos autók esetében ez csak 9 forint. Ez már olyan különbség hosszú távon, amiért érdemes villanyautóra váltani, akár flottaszolgáltatásban, akár egyéni autóvásárlásban gondolkodunk

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- mondta Tóth András István, aki azt is kiemelte, hogy az E.ON töltőhálózatán a villanyautósoknak megújuló energiaforrásokból származó, zöld áramot kínálnak, ezzel is segítve ügyfeleiknek a tudatos, fenntartható közlekedésben.

Az e-autós előre gondolkodik és tudatosan tervez

Az újautó-értékesítésben már most is jelentősen nő az elektromos autók aránya: 2021 szeptemberében európai szinten már az eladott járművek 23 százaléka volt tisztán elektromos vagy hibrid, ami duplája az egy évvel korábbinak. Hazánkban ez az arány egyelőre 5 százalék, ami magasabb, mint a környező közép-kelet-európai országokban. Reizer Levente, a Nissan Magyarország PR és e-mobilitás igazgatója kiemelte, hogy a pandémia miatt most komoly nehézségekkel néznek szembe az autóipar szereplői:

A chiphiány, a gyártási problémák miatt érdemes fél-egy évvel előre megrendelni a járművet, de a bővülő választék, az egyre növekvő hatótávolság és az elérhető kényelmi funkciók miatt érdemes megfontolni, hogy az új autó elektromos legyen.

Tóth András István ugyanakkor hozzátette, az e-mobilitáshoz szervesen hozzátartozik a tervezés is, a vezetőnek előre kell gondolkodnia, hol és mikor fogja járművét feltölteni. Ez most még nem ugyanazt a kényelmet biztosítja, mint a hagyományos közlekedés, de sorra jelennek meg a piacon azok a termékek és szolgáltatások, melyek ezekre az igényekre épülnek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem