3 °C Budapest
Rear view of mid adult teacher pointing while woman parking car

Súlyos dolog derült ki a magyar sofőrökről: tényleg ennyire durva a helyzet?

2021. szeptember 21. 21:07

Éretlennek tartjuk a hazai közlekedési kultúrát, legtöbb esetben a többi sofőr agressziójával, felelőtlenségével, stresszes hozzáállásával magyarázzuk a balesetek nagy számát. Ugyanakkor sokkal megengedőbbek vagyunk magunkkal szemben, el sem tudjuk képzelni, hogy saját hibánkból történik egy baleset, miközben saját bevallásunk szerint is egyéni mérlegelés alapján tartjuk be a kötelező közlekedési szabályokat.

Hazánkban 2020. év végén megközelítőleg 4 millió személygépjármű vett részt a közúti közlekedésben, és ahogy nő az autók mennyisége, úgy emelkedik a közúti balesetek száma is. Egyre több panasz hangzik el autósok, motorosok, kerékpárosok és gyalogosok szájából egyaránt, hogy veszélyes a hazai közlekedés, amelyben legfőbb kockázatként az emberi tényezőket emeljük ki. A Magyar Suzuki és az Ipsos reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a magyarok 84 százaléka éretlennek tartja a hazai közlekedési kultúrát, 21 százaléka pedig nagyon rossznak, amit leginkább a szabályok nem megfelelő betartásával, a közlekedők türelmetlenségével és figyelmetlenségével indokolnak. A Magyar Suzuki kutatásában részt vevők 75 százaléka szerint a közlekedés során elengedhetetlen a szabályok maradéktalan betartása, mindazonáltal 73 százaléka úgy véli, sok baleset a KRESZ figyelmen kívül hagyása miatt következik be. Mindez arra enged következtetni, hogy a felelős gondolkodás és viselkedés között rejlik bizonyos fokú ellentmondás.

A szabályok csak a lehetséges büntetések miatt léteznek?

A magyar és európai kutatási eredmények egyaránt alátámasztják, hogy a KRESZ szabályaira sokan csak irányadóként tekintenek. Az európai autóvezetők 52 százaléka azért sérti meg a közlekedés szabályait, mert azokat nem mindig érzi koherensnek vagy az adott helyzethez megfelelőnek. 29 százalékuk véli úgy, hogy bizonyos szabályok csak azért vannak, hogy büntetéseket, bírságokat szabhassanak ki miattuk. 22 százalékuk annyira ébernek tartja magát, hogy nem kell betartaniuk bizonyos szabályokat. 10 százalékuk úgy gondolja, mindenkinek a saját szabadsága eldönteni, betartja-e a KRESZ előírásait. 9 százalékuk pedig saját tapasztaltságával indokolta a szabályszegéseket. Talán mindezek ismeretében nem véletlen, hogy az Európai Bizottság kutatásai szerint a balesetek 90 százalékát emberi hiba okozza.  Az ORFK 2020-as statisztikáiból pedig az derült ki, hogy a személysérüléses közúti balesetek kétharmadáért a személygépkocsivezetők tehetőek felelőssé.

Megváltozik a viselkedünk vezetés közben?

Mégis, mintha nem látnánk ebben sem objektíven, hiszen az európai megkérdezettek 66 százaléka gondolja úgy, hogy valószínűtlen, hogy az ő viselkedése miatt történhet baleset és csak 34 százalék tekinti elképzelhetőnek, hogy ő lehet a hibás. Mindeközben a megkérdezettek 76 százaléka figyelmesnek, 58 százalékuk nyugodtnak, 28 százalék pedig udvariasnak vallotta magát vezetés közben. A többség úgy vélte, és ebben a magyar sofőrök véleménye is megegyezett, hogy a többi sofőr felelőtlen (46%), stresszes (32%), agresszív (27%) vagy éppen veszélyes (26%), ha beül a kormány mögé. A közlekedés azonban, legyen szó bármelyik formájáról, a felkészültség mellett igényli az alkalmazkodóképességet, az egészséges önbizalmat, a kipihentséget és a higgadt lelkiállapotot. Gyakran saját felelőtlenségünk miatt mi magunk rontunk a reakcióidőnkön és éberségünkön.

Már gyermekkorban szükséges a szabályok ismertetése

Az emberi tényezők mellett fontos a közlekedési szabályok intézményesített és minél korábbi oktatása. Fontos, hogy az autógyártók is szerepet vállaljanak a lakosság edukálásában, véli a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője, Bonnár-Csonka Zsuzsanna.

A biztonság a közlekedésben és a mindennapi életben egyaránt a felelős magatartáson alapul, éppen ezért ennek fontosságára is szeretnénk felhívni a figyelmet. Tavaly például egy hibrid Suzuki Vitara személyautót ajánlottunk fel a Magyar Vöröskereszt esztergomi szervezete számára, az autóhasználatért cserébe a Magyar Vöröskereszt is jelentős vállalást tett: Esztergom minden középiskolájában a KRESZ vizsgához elengedhetetlen elsősegély oktatást tartanak a 11. évfolyamos diákok számára, térítésmentesen. Így még több diák kerül közelebb ahhoz, hogy mielőbb sikeres KRESZ vizsgát tehessen és megfelelő háttértudással rendelkezzen a biztonságos közlekedéshez. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy a felelős közlekedés írott és íratlan szabályainak megismerését nem lehet elég korán elkezdeni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ez lenne a magyarok új őrülete: hasznos hobbi törhet be a piacra

Most néhány kattintással bárki madárodú örökbefogadóvá válhat - ezzel bepillantást nyerve tollas barátaink magánéletébe.

Új őrület hódít a magyarok körében: teljesen rákattantak ezekre az italokra

A hazai kézműves sörök világa hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedben - a sörkedvelők legnagyobb örömére.

Magyarok milliói vágják maguk alatt a fát: csúnyán ráfizethet, aki így fűt 2022 telén

A téli időszakban, fűtésszezonkor az ország légszennyezettségének mintegy 83-85 százalékáért felelős a lakossági fűtés.

Megszólalt a magyar befektetési guru: a profit ne a cél, hanem az eszköz legyen

A panelbeszélgetésen megvitatták, hogy mi számít a befektetőnek, mi a fejlődés alapja, illetve hogy mi az alapja a hazai vállalkozásoknak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. december 1. csütörtök
Elza
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Mibe fektessünk 2023-ban?
Háború, energiaválság, infláció - Védelem a befektetéseinknek
Agrárszektor Konferencia 2022
Az év agráreseménye, 2 nap szakma Siófokon!
EZT OLVASTAD MÁR?