17 °C Budapest
Senki nem vesz már dízeles autót: még ezek a modellek is előzik!

Senki nem vesz már dízeles autót: még ezek a modellek is előzik!

2020. november 17. 19:04

Idén már az új elektromos- és hibrideladások is előzik a dízelt - derül ki egy friss felmérésből. Az év első tíz hónapjában hazánkban forgalomba helyezett új személygépkocsiknak csupán 22 százaléka működött gázolajjal. Eközben a kiegészítő vagy kizárólag elektromos motorral ellátott autók aránya már elérte a 27 százalékot is. Míg korábban a dízeltől elpártolók zöme a benzines hajtás irányába mozdult, az elmúlt két évben egyre inkább már a részben vagy teljesen elektromos hajtású járművek szívják el a keresletet mindkét belsőégésű motorfajtától.

"A számok akkor is jelentős változásra utalnak, ha az elektromos hajtású autók közül kivesszük az úgynevezett mild hibrid járműveket, amelyek gyakorlatilag hagyományos meghajtásúak, hiszen haladáskor nem, csupán induláskor és dinamikus gyorsuláskor segít rá egy kis elektromos motor a belső égésű motorra"

 - magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. - A ’valódi’ hibrid és elektromos motorokkal hajtott autók idén már 11 százalékát teszik ki az újautó-értékesítésnek, szemben a tavalyi 6 százalékkal. Az év első tíz hónapjában eladott hibrid és plug-in hibrid járművek száma meghaladta a 8600-at, ami 34 százalékos növekedést jelent, az idén értékesített közel 2200 elektromos autó pedig 49 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Az elektromos hajtás előretörése a fogyasztók preferenciáinak változásán túl ma még jelentős részben az alkalmazott kormányzati ösztönzőknek is az eredménye."

Nem új jelenség

A dízelautók visszaszorulásának trendje immár hetedik éve tart. Ez idő alatt részarányuk a forgalomba helyezett új személyautók körében 46-ról 22 százalékra csökkent. A dízelmotorral szemben tapasztalható bizalomvesztés több okra vezethető vissza. Egyrészt az elmúlt évek során a tulajdonosok széles köre szerezhetett negatív tapasztalatot arról, hogy főként az idősebb, gyakran bizonytalan külföldi előélettel rendelkező dízelautóknak jóval magasabb lehet a javítási költsége. Másrészt egyre több nyugati nagyvárosban vezetnek be komoly korlátozásokat a dízelüzemű személyautókkal szemben, ami növeli a bizonytalanságot a járművek jövőbeli használhatóságát illetően. Időközben eltűnt a dízel korábban tapasztalt árelőnye is a kutaknál. De nem lehet figyelmen kívül hagyni a környezettudatosságban tapasztalható szemléletváltozást, valamint az elektromos autók divattá válásának folyamatát sem.

Forrás: Jóautók.hu

A Jato nemzetközi autóipari trendkutató cég adatai szerint Európában idén szeptemberben fordult elő első ízben, hogy az elektromos hajtással is rendelkező autókból többet értékesítsenek, mint dízelből: előbbiek 25, míg utóbbiak 24,8 százalékos piaci részesedést értek el. A kontinens 27 autópiacát elemezve a Jato kiemeli, hogy elektromos járművekből először adtak el egy hónap alatt 300 ezernél többet Európában, és ez volt a második alkalom, hogy e járművek részaránya átlépje a 20 százalékot. Egy évtizede még a dízelautók uralták a piacot 50 százalékos részesedéssel, miközben az elektromos autók aránya az 1 százalékot sem érte el.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Használtan még veszik

A vásárlók dízel iránti fenntartásait jól mutatják a portál keresési statisztikái is. Az idei első tíz hónapban az üzemanyag szerinti személyautó-kereséseknek mindössze 18 százaléka irányult dízelautókra, miközben a benzines keresések aránya 70 százalék volt, a elektromos motorral is rendelkező járművekre pedig 12 százaléknyian kerestek rá. A portálon szereplő autóhirdetések nyomán pedig a benzines autókat hirdetők mindegyike átlagosan csaknem kétszer annyi telefonos érdeklődésre számíthatott, mint dízelautót hirdető társaik.

A használtautó-import szegmensében ugyanakkor továbbra is magas, 40 százalék feletti a dízelautók részaránya. Ennek az az elsődleges oka, hogy a nyugat-európai környezetvédelmi intézkedések hatására az idősebb, euro5-nél alacsonyabb besorolású autók a korábbinál akár 15-20 százalékkal olcsóbban érhetők el ezeken a piacokon. Tekintettel arra, hogy emiatt a használtautó-import összetétele jelentősen eltolódik az idősebb, erősen szennyező járművek irányába, szükség van a jelenlegi szabályozás szigorítására, ami elsősorban a korszerűbb műszaki és környezetvédelmi jellemzőkkel rendelkező használt autók irányába mozdítja el a behozatalt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 15. szombat
Zsófia, Szonja
19. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?