6 °C Budapest

Ez a magyar autósok legnagyobb félelme: kevés kivédeni, bárkivel megeshet

2020. november 10. 16:31

A magyar autóvezetők az autóbalesetek mellett leginkább egy váratlan meghibásodástól tartanak, közel felük tapasztalt is már műszaki gondot az utakon, mely a motorhoz, az akkumulátorhoz vagy a defekthez köthető.

Egy friss felmérésből az derült ki: a kitöltők fele legalább 10-15 év közötti vagy 15 évnél idősebb autóval vág neki az utazásoknak. A válaszadók a kötelező biztosításon túl legfeljebb CASCO-val rendelkeznek, 51 százalékuk pedig semmilyen egyéb biztosítást nem vesz igénybe. Az OTP Mobil kutatásából többek között az is kiderült, hogy milyenek a vezetési szokásai a Simple alkalmazás felhasználóinak.

A válaszadók 80 százaléka saját autót használ, és több mint kétharmada legalább 5 évnél idősebb gépjárművel közlekedik. A 10 és 15 év közötti autók a leggyakoribbak a Simple userek között, 26,6 százalékuk ilyen idős gépjárművet vezet, 23,4 százalékuk pedig 15 évnél idősebb autót használ.

Az alkalmazás felhasználóinak 80 százaléka rutinos sofőr, aki már több mint 10 éve rendszeresen vezet. Többségüknek nincsenek közlekedéssel kapcsolatos félelmei: 85 százalékuk szerint nem számít, hogy autópályán, nagyvárosban vagy csupán kisvárosban vezetnek, úgy érzik, mindig magabiztosan állják meg a helyüket az utakon.

Ez a legnagyobb félelmük

Az is kiderült ugyanakkor, hogy a résztvevők közel fele tapasztalt már váratlan gondokat a gépjárművével, 5 százalékuk már több mint 3 kényszerpihenőn is túl van autójával. Leggyakrabban az autó motorjával (47,1%) vagy akkumulátorával (34,7%) kapcsolatos hibák miatt voltak kénytelenek a sofőrök kiállni a forgalomból, de 23,4%-uk élt már át defektet is. A megkérdezettek legnagyobb félelme a váratlan balesetből vagy meghibásodásból származó kár, de

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

tartanak attól is, hogy idegen helyen vagy az éjszaka közepén szorulnak segítségre az utakon.

A válaszadók magabiztosak a kárrendezés menetével kapcsolatban, azonban a kötelező gépjármű biztosításon túl kevesen rendelkeznek más biztosítással. Casco-val 42 százalékuk bír, a kitöltők több mint fele pedig egyáltalán nem kötött olyan biztosítást, ami a saját gépjármű meghibásodása vagy sérülése esetén nyújtana segítséget, habár közel 21 százalékuk jelezte, hogy még nem kötött, szívesen kötne asszisztencia biztosítást.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem