A K&H Bank nagyvállalati növekedési indexének 2025 negyedik negyedéves adatai szerint tovább mérséklődött az infláció negatív hatása a vállalatok működésére.
Nem tolerálja tovább a kormány az illegális hulladéklerakást, amelynek a bírságolás mellett például betétdíjak bevezetésével szabna gátat - mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjújában.
"Gyakorlatilag nincs Magyarországnak olyan szeglete, ahol ne lenne az árkokban, erdőszéleken hulladék. Ezt pedig nem tolerálnánk tovább. A magyar társadalom a kormánynak ezen a téren egyértelműen feladatot szab, ezért mi is feladatot szabunk mindenkinek, aki érintett: az önkormányzatoknak a saját területükön meg kell szüntetniük a hulladéklerakást, akár úgy is, hogy az ehhez szükséges forrás biztosításához megemelik a helyi adót" - jelentette ki a tárcavezető rámutatva: büntetni kell tetten éréskor, de a bírságolás csak az egyik pillére a motivációnak.
A másik összetevő a gyerekkori nevelés, pozitív motivációként pedig a betétdíjak bevezetését említette. "Én hajlanék erre minden csomagolóanyag kapcsán, és ez megkönnyítené a 2025-ös visszagyűjtési kötelezettség teljesítését is" - mondta Palkovics László. A tárcavezető közölte azt is, hogy a kormány nyár óta nem ad ki új engedélyt külföldi szennyvíziszap behozatalára.
Elmondta, a jövő év elején nyújtják be a kormánynak az energiastratégiát. A csomag egyik kiemelt területe az energiahatékony és megújuló távhőprogram, amelynek keretében zöldítik és versenyképesebbé teszik a távhőszektort. Ez magában foglalja az anyagukban nem hasznosítható hulladékok fokozottabb felhasználását a hőtermelésben - mutatott rá Palkovics László. Szólt arról is, hogy nincs szükség új, nagy méretű hulladékhasznosító mű megépítésére, hiszen a jelenlegi országos égetőkapacitás és a prognosztizált keletkező hulladék mennyisége nagyjából megegyezik. Palkovics László közölte azt is: semmi nem indokolja a Mátrai Erőmű bezárását, "ez egyáltalán nem reális opció".
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







