A mostani, szinte nyárias meleg után jelentős lehűlés érkezhet Közép-Európába.
Átlagosan havonta valamivel több mint száz "horrorkaravánt", vagyis szabálytalan járműszerelvényt fogtak el idén az utakon - írja az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatására hivatkozva a Magyar Nemzet.
Az autókereskedők megrendelésére Nyugat-Európából útra kelő szerelvények valójában kisteherautók, mert ezekre a legolcsóbb az autópályadíj, és arra törekszenek, hogy egyetlen jármű-utánfutó párossal a lehető legtöbb járművet szállítsák el a megrendelőhöz.
Az ORFK arról tájékoztatása szerint, közlekedésrendészeti ellenőrzések során az autópályán, autóúton a vontatásra, illetve az M1, N1 kategóriájú járművek megterhelésével kapcsolatos szabályok megsértése miatt tavaly 1004, míg az idei év első nyolc hónapjában 889 járművezetőt büntettek meg.
A szerelvények üzemeltetői jellemzően 3,5 tonna összsúlynál könnyebb járműveket használnak, ezekre a legmagasabb kiszabható helyszíni bírság összege most 150 ezer forint. A kamionok esetében a bírság félmillió forint is lehet.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







