A jövő hét elején még visszatér a kánikula és szerdán 30 és 36 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, majd erős széllel hidegfront érkezik.
Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. olyan konstrukción dolgozik, amely arra ösztönzi majd az ügyfeleiket, hogy akkor töltsék elektromos autóikat, amikor az hálózati és kereskedelmi szempontból is mindkét félnek előnyös - mondta a társaság vezérigazgatója.
A Világgazdaságban megjelent interjúban Hiezl Gábor ismerteti, hogy ennek a műszaki feltételeit az NKM Áramhálózati Kft. ellátási területén kívánják nyolc-tíz, otthoni töltővel ellátott ügyfél bevonásával tesztelni. Mint mondta, az otthon töltéshez szükséges áramot ugyanolyan energiaterméknek tekintik, mint a normál otthoni fogyasztást.
Arról is beszélt, hogy gyorsítani szeretnék az elektromobilitás hazai elterjedését. A jármű-kereskedelem kivételével az értéklánc egészében piacvezetők kívánnak lenni. Az NKM már több mint száz nyilvános töltőpontot működtet, ezek tizede villámtöltő. Az első fél év végére elektromos autókkal átjárhatóvá teszik az országot, vagyis 80-100 kilométerenként üzemeltetnek majd villámtöltőt. Ennek érdekében több partnercéggel dolgoznak együtt - közölte.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







