A 16 vizsgált abroncs közül mindössze egy bizonyult igazán jó választásnak, miközben a mezőny közel fele gyenge vagy kifejezetten nem ajánlott értékelést kapott.
Az eddigi alkuszi tapasztalatok alapján az idei kgfb-kampány kissé rácáfolni látszik az előzetes várakozásokra: bár az ügyfelek a biztosítóiktól már jó ideje megkapták a díjmódosításról szóló értesítéseket, kedvezőbb díjú szerződésre az első három hét során mindössze az érintett autósok 5-6 százaléka váltott.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) a korábbi évek adatai alapján az utolsó hétre várja az év végi szerződésváltások mintegy 40 százalékát, melynek nyomán a kampányban biztosítót váltók száma - a flották szerződései nélkül - várhatóan 80 ezer körül alakul majd.
- mutat rá Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke, hozzátéve: az új szerződések száma idén azért is maradhat viszonylag alacsony szinten, mert a baleseti adó biztosítási adóvá történő átalakítása az autósok számára egyáltalán nem okozott díjemelkedést.
de mellettük versenyben van a Genertel és a Signal is. A jelentős díjkedvezmények miatt ma már tíz autósból 8-9 az egyösszegű éves díjfizetést választja, miközben a korszerű, elektronikus díjfizetési formák fokozatosan héttérbe szorítja a sárga csekket, amelyet immár csupán a szerződők 20-25 százaléka használ a díj befizetésére.
Vigyázat: a határidő idén hétvégére esik!
Az év végi szerződést váltók idén is december 1-je éjfélig mondhatják fel szerződésüket meglévő biztosítójuknál. Ez szigorú határidő, amikorra a felmondásnak be is kell érkeznie a biztosítóhoz. Mivel ez a nap idén szombatra esik, a személyes vagy levélben történő felmondást csak november 30-ig rögzíti majd a legtöbb biztosító. Semmiképpen sem ajánlott tehát az utolsó napra hagyni ezt a lépést.
Már szinte mindenki a független alkuszokon keresztül vált
Az év végi kampányidőszak során tízből kilenc szerződésváltás már a független alkuszokon keresztül zajlik. (Ez az arány az évközi időszakban, amikor gépjármű-vásárláshoz kapcsolódóan is kötnek kgfb-szerződéseket, szintén 80 százalék körül alakul.) A korszerű online csatornákat használó alkuszok pozícióját tovább erősítette az a tavalyi törvénymódosítás, amely lehetővé tette, a szerződéskötéseket és -felmondásokat nem kell feltétlenül írásba fektetni, azokat elegendő elektronikus formában végrehajtani.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az idei kampányban is a független alkuszok kínálják a legösszetettebb ügyféltámogatást. Kalkulátoraik megbízhatóan hasonlítják össze a biztosítók árajánlatait, a kalkulált díjra pedig árgaranciát is vállalnak. A hitelességet garantálja az is, hogy az alkuszportálok működését és kalkulációs pontosságát az MNB szúrópróbaszerű vizsgálatokkal is ellenőrzi.
Az alkuszok a kalkuláción túlmenően olyan szolgáltatásokat is nyújtanak, mint az előző szerződések felmondása, az együttkötési kedvezmények és ingyenes kiegészítők bemutatása, segítség az esetlegesen elakadó biztosítási adminisztráció előremozdításában, vagy éppen - megfelelő meghatalmazás birtokában - kárrendezési asszisztencia.
Brutális teszt: így változik az autód kemencévé fél óra alatt a kánikulában, csak így lehet kivédeni
A nyári hőségben parkoló autók utastere percek alatt veszélyesen felmelegedhet, az ADAC mérései szerint pedig akár a 60 fokot is megközelítheti a belső hőmérséklet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







