Elgáncsolták azokat a terveket, amelyek szigorították volna az idősek jogosítványhosszabbítását. Az osztrák közlekedési miniszter szerint nem megvalósítható az ötlet.
Még bő másfél hetük van felmondani a kötelező biztosításukat azoknak, akiknek január 1-jén van a fordulójuk. A különböző alkuszcégek alapján készült felmérésekből már kiderült, hogy az emberek többségének drágább lesz a biztosítása jövőre, mint az idei évben. Azonban szerettük volna közelebbről is meghatározni, hogy mennyibe kerülhet majd jövőre egy-egy autónak a biztosítása, így elvégeztünk néhány kalkulációt.
November végéig van lehetősége felmondani jelenlegi kgfb-szerződését annak, akinek január 1-jén van a fordulója. Az új szerződés megkötésére még több ideje van, ugyanis azt elég az év végéig megtennie. Azt mostanra már tudjuk, hogy a többség drágulásra számíthat, mi viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy mekkora eltérés van a különböző biztosítótársaságok ajánlatai között az autók típusának és az üzembentartó Bonus-Malus besorolásának függvényében. Ennek kiderítése érdekében végeztünk néhány kalkulációt.
A számításokat a legnépszerűbb magyarországi autómárkák egy-egy típusával végeztük el (régi Suzuki Swift, Ford Escort, Skoda Octavia, Opel Corsa, 3 ajtós Toyota Corolla, BMW 3-as sorozat, Mercedes C osztály) mindegyiket több Bonus-Malus besorolással is (Malus 3, B1, B6, B10). (Mivel az új autótulajdonosok évfordulója már évek óta nincsen január 1-jéhez kötve, ezért a mostani átváltási lehetőség csak a régi tulajdonosokat illeti. Ők többnyire már B10-es kategóriájúak, így leginkább ennek az utolsó kalkulációnak az eredménye lehet fontos számukra. Ettől függetlenül persze a Bonu-Malus besorolásuk lehet alacsonyabb, amennyiben a korábbiakban okoztak balesetet.)
Mindegyik autó esetében régebbi, ezredforduló környéki autókkal kalkuláltunk, illetve az általunk használt kalkulátor által kért egyéb adatok is lehetőség szerint egységesek (például a forgalombahelyezés éve, futott kilométerek száma, éves futás, illetve az autót nem szándékozunk sokat használni külföldön és cascót sem kötöttünk a kgfb mellé, mindig éves fizetési módot választottunk).
Az autók beállításánál a kalkulátor által jelölt neveket adjuk meg mi is, illetve a szűkebb típusoknál mindig a "Nem tudom" opciót választottuk. Fontos, hogy a kalkuláció által kiadott összegek a baleseti adót nem tartalmazzák.
Lássuk az eredményeket
Az autó típusától függetlenül a Köbe nyújtja számunkra a legjobb ajánlatot, amennyiben Malus 3-as a besorolásunk. Ebben az esetben akkor ússzuk meg legolcsóbban, ha egy régi Suzuki Swift vagy egy Opel Corsa B tulajdonosai vagyunk (66 040 forint mindkét esetben), míg a legdrágábban akkor jövünk ki, ha egy Mercedesünk van (94 145 forint).
Megszűnik a Köbe "egyeduralma" az B1-es besorolású ügyfeleknél, nekik már általában a K&H vagy az Uniqa nyújtja a legjobb ajánlatot, noha a Köbe több esetben itt is az első három között szerepel. Ebben a kategóriában is az Opel Corsák és a Suzuki Swiftek tulajdonosai ússzák meg legolcsóbban az éves kötelezőt (31 620 forint), míg a legtöbbet itt is a Mercedesek fizetik (46 224).
Itt azonban már kisebb az eltérés mértéke: míg M3-as kategóriában a legdrágább Mercedes és a legolcsóbb Suzuki/Opel éves díja között még 28 105 forint a különbség, addig az B1-es kategóriában már csak 14 604 forint.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb finanszírozást. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban ezúttal 4 millió forintos hitelösszeget, és 7 éves futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a CIB Bank nyújtja (THM 11,73%), de nem sokkal marad el ettől az Erste Bank ajánlata (THM 14,28%) sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Cetelem konstrukcióját, illetve a Budapest Bank személyi kölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.
Ismét változik kicsit a helyzet, ha már B6-os besorolásunk van. Míg az B1-es ügyfeleknek mindegyik autómárka esetén a K&H és az Uniqa ajánlatai álltak az első helyen, addig itt már a Wáberer is elcsíp egy első helyet: a még mindig legdrágábban biztosítható Mercedes esetében (31 980 forint). A legolcsóbb biztosítást még mindig a Suzuki-Opel páros kötheti meg, ez 24 444 forint egy évre.
A legnagyobb, B10-es kategóriában már 16 200 forintért is biztosíthatjuk Suzukinkat, de a még mindig legdrágább Mercedes biztosítási díja is már csak 23 676 forint. Érdekes, hogy a két legdrágább autó (BMW és a Mercedes) biztosítási díjai közötti különbség egészen magasról indul, hiszen ez M3-nál még 9125 forint, ám ez a magasabb fokozatoknál lassan elolvad: B1-nél 6120 forint, B6-nál már csak 972 forint. Igaz, később ismét nő az eltérés, B10-nél 3132 forint.
Végig jelentős az eltérés a legolcsóbb és a legdrágább autó éves biztosítási díjai között: M3 kategóriában 28 105 forint, B1 kategóriában 14 604 forint, B6 esetében 7 536 forint és B10-nél 7 476 forint.
Természetesen érdemes mindenkinek saját kalkulációt végeznie, hiszen elképzelhető, hogy egy-egy általa igénybe vehető kedvezménnyel már változnak az ajánlatok.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi készülődés a PENNY-vel (x)
Szívhez szóló videóval is köszönti a vásárlókat az üzletlánc
- Postán küldte a gyógyszernek mondott potencianövelőket, börtön lehet a vége
- Fontos figyelmeztetés a cukorbetegeknek
- Szlovén kapitánya lett a magyar kosárlabda-válogatottnak
- Bauer Bence: aki Németországba betette egyszer a lábát, az ott is marad
- Rendőrgyilkosság - a rendőrök vallottak a bíróságon, a vádlott viszont "nem bírt magával"
- Itt a magyar diákok legfrissebb PISA-eredménye
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


