A hagyományos benzines és dízelautók ezzel szemben tovább veszítettek népszerűségükből, miközben a kínai gyártók is egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a piacból.
Közlekedési történelmet írtunk ma: elkészült az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti szakasza.
A sztrádát, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhelyet, valamint román oldalon a Nadlac (Nagylak) és Pecica (Pécska) között megépült 16 kilométeres A1 gyorsforgalmi útszakaszt szombaton adták át.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes avatóbeszédében hangsúlyozta, Magyarország számára kiemelt fontosságú a határon átnyúló fejlesztések megvalósítása. A kormány célul tűzte ki, hogy minden autópályát kiépít a határig, és ebben a magyar-román autópálya-kapcsolat megteremtése jelentős mérföldkő.
Semjén Zsolt közölte, várja az észak-erdélyi autópálya megépülését is, annak érdekében, hogy Erdély magyarok által is nagy számban lakott területein is áthaladjon egy gyorsforgalmi út.
Történelmi mérföldkő
Marius Nica, a román kormány európai alapokért felelős minisztere történelmi mérföldkőnek nevezte a magyar-román kapcsolatokban a két ország autópálya-összeköttetésének megteremtését.
Az autópályák és a határátkelőhely megépítése kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy a két kormány képes együttműködni a két ország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében
- mondta.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Marius Nica a román kormány európai alapokért felelős minisztere kezet fog mielőtt átvágják a két ország nemzetiszínű szalagját.
Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője közölte, az M43-as autópálya új 23,1 kilométer hosszú, kétszer kétsávos, burkolt leállósávos szakaszán három csomópont és tizennyolc híd épült. Az új útszakaszon két pihenő is létesült, egy a Krak-érnél, egy pedig Kövegynél. A beruházás kivitelezője a Duna Aszfalt Kft. volt, a nettó 46,49 milliárd forintos építési költség 85 százalékát uniós támogatás fedezte.
A Makó és az országhatár közötti sztrádaszakasz az e-matricás rendszerben 2015 végéig díjmenetesen használható, a 3,5 tonnát meghaladó legnagyobb össztömegű tehergépjárművek számára díjköteles.







