Rengeteg pénzt spórolhattak meg a külföldi nyaralás során azok, akik a magyar bankkártyájuk helyett valamelyik fintech cég bankkártyájával fizettek inkább.
Egy év alatt 5 százalékot nőtt a használt autók hirdetési átlagára. Ennek oka leginkább az év elején bevezetett vagyonszerzési illeték, mert az emiatt drágábbá vált import a belföldi kínálat árát is felnyomta. Voltak azonban olyan kategóriájú autók is, melyeknek csökkent az ára.
Az elmúlt három hónap során eddigi csúcsáról is magasabbra kapaszkodott a Használtautó-index: az elkelt használt személygépkocsik összértékének változását jelző mutatószám a harmadik negyedévben további közel négy százalékponttal, 125,8 százalékra emelkedett. Az elmúlt hónapokban az árak gyakorlatilag nem változtak, így az index értékét a gazdát cserélő járművek mennyisége növelte. A piac pezsgését jelentősen élénkítette, hogy az uborkaszezon ellenére a második negyedévi szinthez képest további 12 százalékkal bővült a használt autók importja.
- mutat rá Fodor László, a Használtautó.hu marketingvezetője
A kisebb kategóriákban számottevőbb az éves drágulás
Noha ebben a negyedévben gyakorlatilag nem változott,
Ennek mértéke azonban az egyes kategóriákban jelentősen eltért. Alapvető tendenciaként azt tapasztaljuk, hogy a kisebb kategóriák esetében volt a legszámottevőbb a drágulás, míg a legnagyobb autóknál: a nagykocsiknál és a terepjáróknál kisebb átlagárcsökkenés is lezajlott.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A legnagyobb mértékben, 11 százalékkal a piac legnagyobb szeletét jelentő alsó középkategóriás autók ára nőtt. A szintén komoly súllyal szereplő mini és kisautók, illetve a középkategória felsőbb részeibe tartozó autók esetében 3-4 százalékos áremelkedés történt. A használt nagykocsik ugyanakkor 3, míg a használt terepjárók átlagosan 8 százalékkal lettek olcsóbbak, mint egy éve.
Kilátások 2014 végére
Bár a csúcson lévő euró-árfolyam az év elejéhez képest némileg visszafogta a használtautó-importot, a behozatal volumene ismét havi 8-9000 darabra szökött, ami majdnem minden hónapban közel 40 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet. Az új autók piacának bővülése is 20 százalék felett jár, így az év végére a forgalomba helyezett új autók száma akár a 70 ezret is elérheti. E két tényező továbbra is kedvező hatással lesz a használtautó-piac aktivitására. Az átlagár növekedése ugyanakkor az utolsó negyedévre már akár csökkenésbe is átfordulhat, hosszabb távon ugyanis erre az értékre már nem az illeték bevezetése, hanem az a tény gyakorol hatást, hogy egyelőre még egyre idősödik a hazai személygépkocsi-állomány.

Ennyi volt, nem gyártják többet ezeket a slágerautókat: a magyar vásárlók sem fognak örülni a hírnek
A svéd Volvo jelentős mérföldkőhöz érkezik jövőre, kivezetik kínálatukból a dízel autókat.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
-
Tudatos döntések és kiszámíthatóság (x)
A dm döntési folyamataiban kiemelten fontos szerepe van a fenntarthatóságnak.
-
Hogyan támogatja az innováció a fenntarthatóságot? (x)
A jövő társadalma akkor lesz fenntartható, ha a tudásba fektet
- Befagytak a magyar lakossági gázárak, pedig...
- Bombameglepetés a magyar NB I-ben, fociról van szó
- Volt CIA-elemzővel ült egy asztalhoz a honvédelmi miniszter
- Elemző: nem mondja meg a kormány, pontosan miért ekkora az áfabevétel-hiány
- Erre az időpontra várt minden hazai kerékpáros
- Donald Trump "maga döntött arról", hogy nekimegy a 2020-as választási eredményeknek
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


