Újra futárcég nevével próbálnak adatokat és pénzt kicsalni a csalók: ezúttal a DPD-re hivatkozó SMS érkezik egy külföldi, fülöp-szigeteki számról.
Továbbra is zavartalanul tekerik vissza a kilométerórákat a használtautókat értékesítők, annak ellenére, hogy tavaly július óta már szabadságvesztést is kaphatnak érte a büntető törvénykönyv (Btk.) szerint - közölte a Használatutó.hu szakportál.
A közleményből kiderül: több mint egy év alatt - bizonyíték híján - egyetlen alkalommal sem ítéltek el senkit emiatt. A Btk.-ban szereplő rendelkezést gyakorlatilag csak akkor lehet alkalmazni, ha tettenérés történik, erre azonban tudomásunk szerint eddig nem volt példa - idézte a közlemény Fodor Lászlót, a Használtautó.hu marketingvezetőjét.
A lélektaninak tekintett kilométeróra-határ a 100 ezer, illetve idősebb autóknál a 150 és a 200 ezer kilométer, ezért aki tudja, ez alatt igyekszik hirdetni autóját.
Bár az eloszlásnak statisztikailag egyenletesnek kellene mutatkoznia, a 95-99 ezer kilométeres intervallumban például több mint 20 százalékkal hirdetnek több autót, mint az előtte vagy az utána következő sávban.
Az autók aktuális kilométerállását 2012 januárjától minden tulajdonváltás vagy műszaki vizsga során regisztrálják a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának adatbázisában. Mivel műszaki vizsgán az autók túlnyomó többsége kétévenként esik át, a járművek többségéről jelenleg csupán egyetlen nyilvántartott adat áll rendelkezésre.
A közlemény szerint a hosszú távú valódi megoldás a gyakoribb adatrögzítés lehet, amire - a Belgiumban és Hollandiában bevált gyakorlat mintájára - a szervizelések alkalmával, automatikusan kerülne sor. Némi reményre ad okot, hogy az autószakmai érdekképviseletek közlése szerint hamarosan megkezdődhet a komplex járműtörténeti adatbázis kiépítése, amelynek része lehet a gyakoribb adatrögzítés.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







