18 °C Budapest

Hosszú évek óta üldözi a NAV a híres-hirhedt magyar zenészt

Pénzcentrum
2014. július 12. 13:02

Hét éve szorongatja az adóhivatal Pityinger Lászlót, művésznevén Dopemant, akinek betéti társasága ellen adótartozás miatt van érvényben végrehajtás.

A rapper a Blikknek nem tagadta, hogy van hátraléka, de az meglepte, hogy a hivatalos iratokban az áll, hét évvel ezelőtt indították a végrehajtást. Dopeman elárulta, 15 évvel ezelőtt testvérével alapította a La Mafia Bt.-t, és mint mondja, nagyon szabadulna már tőle, de ez az érvényben lévő jogszabályok miatt nem olyan egyszerű.

"Nagyon régen belekényszerültem egy olyan helyzetbe, hogy muszáj volt bt.-t alapítanom. Mivel volt főállásom, be voltam jelentve máshová, csak megbízási szerződéseket használtam. Mindig be volt fizetve minden, nem is emlékszem rá, hogy honnan lett rajta tartozás, ahogyan azt sem tudom most így fejből, mióta van, de nem tartom valószínűnek, hogy hét éve" - reagált a Blikk kérdésére a rapper.

"Nekem nincs takargatnivalóm, ezért beszélek ilyen nyíltan erről is - tette hozzá Dopeman. - Nincs szó itt nagy összegről. Pár százezer forintnál nagyobb tartozása soha nem volt a bt.-mnek" - mondta Dopeman.



Új módszerrel harcol a NAV az adótartozók ellen

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Négy hónap alatt majdnem egymilliárd forintot hozott a költségvetésnek az adóhivatal legújabb végrehajtási módszere, a pénzügyőrök teherautókat, szállítmányokat állítanak meg, kocsmai berendezéseket, külföldről behozott drága kocsikat tartanak vissza addig, amíg tulajdonosuk ki nem egyenlítette köztartozását.

A megoldás lényege, ha az ellenőrözés során a hatóság pénzügyőrei, revizorai arra bukkannak, hogy az érintett cég vagy magánszemély régebb óta nem egyenlítette ki adótartozását, a hivatalos emberek intézkednek a polgár, a vállalkozás vagyontárgyainak lefoglalásáról.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?