A bíróság döntése értelmében a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra: szándékosan vállalt olyan munkát, ahol kiskorúak közelébe férkőzhetett.
Veszélyben Donald Trump százmilliós álma: jogi háború tört ki a Fehér Ház 400 millió dolláros bálterme miatt
Egy bíróság szerint kongresszusi jóváhagyás kellett volna ahhoz, hogy 400 millió dollárt elköltsenek az elnöki rezidencia új báltermére - számolt be a Reuters.
A Trump-kormányzat a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, hogy folytathassa a Fehér Ház 400 millió dolláros báltermének építését. Korábban a washingtoni fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy a beruházáshoz a Kongresszus jóváhagyására lett volna szükség.
Az Igazságügyi Minisztérium pénteki beadványában arra kérte a testületet, hogy függessze fel a washingtoni fellebbviteli bíróság döntését, amíg a kormányzat benyújtja a teljes fellebbezést. A kormányzat jogászai azzal érveltek, hogy az építmény valójában egy "integrált katonai komplexum", amely nemzetbiztonsági szempontból elengedhetetlen. A Trump elleni korábbi merényletkísérletekre hivatkozva a projektet "a nemzetbiztonság által létfontosságúan megkövetelt" beruházásnak nevezték.
A fellebbviteli bíróság augusztus 7-én 2:1 arányban helybenhagyta az alsóbb fokú bíróság határozatát, amely a felszín feletti építkezés leállítására kötelezte a kormányzatot. A bírói tanács határozatában úgy foglalt állást, hogy a Kongresszusnak kell eldöntenie egy hatalmas bálterem megépítését, mert az nem tartozik a végrehajtó hatalom önkényes döntési körébe. A bíróság 14 napos haladékot adott a döntés végrehajtására, lehetőséget biztosítva a kormányzatnak a legfelsőbb bírósági fellebbezésre.
Az ügyben tavaly indított pert a műemlékvédelemmel foglalkozó National Trust for Historic Preservation, miután a kormányzat a Kongresszus engedélye nélkül lebontatta a Fehér Ház keleti szárnyát, és megkezdte a mintegy 8360 négyzetméteres bálterem építését. A szervezet pénteki közleményében arra szólította fel a Legfelsőbb Bíróságot, hogy utasítsa el a kormányzati fellebbezést, egyúttal bírálta az adminisztrációt, amiért az eljárás során azt állította, hogy még a Legfelsőbb Bíróságnak sincs hatásköre az építkezés leállítására.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Trump a Truth Social felületén "szörnyűségesnek" és politikai indíttatásúnak nevezte a fellebbviteli bíróság döntését. Állítása szerint a bálteremprojekt bombabiztos menedékhelyeket, egészségügyi létesítményeket, valamint drón- és rakétaelhárító rendszereket is tartalmaz, amelyek "egyetlen nagy, költséges és rendkívül összetett egységet" alkotnak. A fellebbviteli bíróság ugyanakkor az ítéletében arra figyelmeztetett, hogy a nemzetbiztonsági hivatkozások "nem jelentenek automatikus mentesülést a jogszabályok betartása alól".
A bírósági határozat nem tiltotta meg véglegesen a bálterem megépítését, csupán a felszín feletti munkálatok felfüggesztését rendelte el mindaddig, amíg a kormányzat megszerzi a Kongresszus jóváhagyását.
-
BME-s hallgatók ötletei is alakíthatják a jövő intelligens bankját a Gránit Bank pályázatán (x)
Stratégiai partnerséget kötött a BME és a Gránit Bank, AI-ügynökökre épülő hallgatói ötletpályázat indul






